Vélemény: Tízezer perc

Pallagi Ferenc
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 23. 11:00
Az elmúlt 25 év talán legfontosabb jogi eljárása kezdődött meg a héten: bíróság elé állították Biszku Bélát. Kár, persze, hogy ez is része lett a választási kampány gusztustalan cirkuszának. Kár, hogy az elmúlt években ezt is bekente a nyúlós mocskával minden politikai párt, de még így, ezen az áron is múlhatatlanul fontos, hogy ez a per végigmenjen.
Pallagi Ferenc

Emlékszem, 25 éve a vértelen váltásnak az volt az ára, hogy a győztesek lemondtak a régi rendszer képviselőinek üldözéséről. Ám soha senki sem mondhatott le az igazságszolgáltatásról! Még akkor sem, ha a szennyesüket takargatni akaró gyáva pártok a szégyenletes ügynök-ügybe fullasztottak minden igazságtételi szándékot. Ebben, az első négy évben, sajnos éppen a rendszerváltó pártok jártak élen!

Az, hogy pont Biszku, ez az egykor rettegett vezető, aki mára 90 fölötti trottyos vénember kerül most a bíró széke elé, inkább véletlen, mint az igazságosztó tudatosság következménye. Véletlenül ő ma az egyetlen, aki él, kitart eszméi mellett, és nem paktált le az új urak egyik csoportjával sem. Három vádpontot szegezett ellene az ügyész, de közülük csak egy lényeges. Azért érdemes végigvinni az eljárást, s ez az emberiség elleni bűntett. Az 1956-ot követő salgótarjáni és a budapesti sortüzek alapozzák meg ezeket a vádakat.

Ha ezt nem tudják bizonyítani, ha ebből kicsúszik bárhogyan is Biszku, akkor az egész eljárással több kárt okoznak, mint ha el sem kezdték volna. Ha ezt sikerül ráverni, akkor lesz egy újabb, megkerülhetetlen figyelmeztetés minden jövendő gazembernek, hogy nem lehet büntetlenül egyetlen eszme, vagy rendszer nevében sem embereket legyilkoltatni. Sem csendőrnek, sem nácinak, sem kommunistának.

Akkor megéri, hogy szembesüljünk a múltunkkal: hátha lesz egy-két ember, aki a maga felelősségét is újragondolja.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.