Cipőt nyilván nem lehet pótolni, a rajongókat munkával, teljesítménnyel meg lehet győzni.
Mondhatnám, hogy szegény és sajnálatra méltó Sipos F. Tamás, hogy így elbánt vele a Republicból maradt utódzenekar, s egyik napról a másikra utcára tették, majd szerették volna még azt is letagadni, hogy Sipos egyáltalán állandó tagja volt a bandának. Mondhatnám, hogy szegény azért is, mert mindvégig széllel szemben… járt-kelt a színpadon, mert nem csak a zenésztársak, hanem a rajongók sem tudták elfogadni soha.
Mondhatnám, hogy pórul járt azért is, mert korábbi zenekarait jégre téve nyergelt át a Cipő halálával megüresedett helyre, most meg két szék között, tetszik tudni, a pad alá. Aztán folytathatnám azzal, hogy szegénynek még azt is megtiltották, hogy minderről elmondja a véleményét, megmagyarázva, szerinte miként történt mindez.
Aztán valahogy mégsem mondom azt, hogy szegény, amikor eszembe jut az, hogy bár nyilván nem erre számított majd’ egy évvel ezelőtt, de mégiscsak önszántából hagyta ott a saját ismert, de jóval kevésbé népszerű zenekarát a Republicért. Ha egész rosszindulatú lennék, mondhatnám azt is, hogy már csak azért sem sajnálatra méltó, mert egy elhunyt énekes halálát követő felhajtást akart meglovagolni, de ez így bizonyosan csak részben igaz.
Aztán nem sajnálom, már csak azért sem, mert Cipőt nyilván nem lehet pótolni, a rajongókat munkával, teljesítménnyel meg lehet győzni. Végképp nem sajnálom pedig azért sem, mert ha jól belegondolunk, mégiscsak egész zenei pályafutásának megkoronázása volt ez a röpke egy év, amit a Republic frontembereként eltölthetett. S szintén nem sajnálom azért, mert hogyha korábbi zenekarát sikerül feléleszteni, ott életében először annyi rajongó (és pláne újságíró) lesz, mint annak előtte sosem.
