Hogy hol húzódik a határ, amit már nem szabad egy kapcsolatban átlépni? Egy bók még belefér? Esetleg egy kávé? Apró ajándékok, figyelmesség, kedvességek? Pár semleges SMS munkaidőn kívül, egy kis flört? Mi az, hogy flört? Mondjuk ha szimplán kedvesek vagyunk a másikkal, az már az? És ha ő félreérti?
Normál esetben bármelyik belefér mondjuk egy munkahelyi kapcsolatba, egészen addig, amíg az egyik fél számára nem kezd terhes lenni a közeledés. Hogy mikor válik azzá? Ha például a kedvességnek ára van, az elutasításnak pedig következménye.
Amikor az egyik fél többet akar, mint a másik, és az egyébként majdhogynem normális plátói szerelem békés farvizéről átevez a görcsös akarás háborgó tengerére, ahol önnön önbizalom-hiányos és labilis személyiségét féken tartani képtelen erőszakolja rá magát a másikra: szeretetet, törődést és figyelmet követelve. Ellenkező esetben pedig lesz „nemulass”! Zaklatás, kicsinálás, bosszú.
Tudják, mit? Mégis azt mondom, hogy a legnagyobb baj nem magával a zaklatóval van, aki hatalmi pozícióját kihasználva próbál figyelmet kicsikarni, hanem az össztársadalmi eltussolással. Esetleg a kollégák viselkedésével, akik csak mosolyognak rajta, hogy a főnök már megint csapja a szelet valakinek. Ha pedig sikerül befűzni áldozatát, hát akkor arról biztos a másik is tehet.
Aztán a következő probléma, hogy ha valaki mégis kikéri magának a közeledést, akkor borítékolhatóan azt kapja, hogy biztos bátorította, kihívóan viselkedett, adta alá a lovat, majd meggondolta magát. Hát nem!
Vegyük tudomásul: a terroristáknak nem kell bátorítás, áldozataik pedig nem akarnak egy öngyilkos merényletben meghalni!
