Most már egészen biztos, hogy a balatonaligai strand egykori beengedőembere hülyébb, mint egy kormorán. A 2000-es évek elején, nyaranta rendszeres vendége voltam az aligai fürdőhelynek. A belépőket kezelő emberről már akkor sejtettem, hogy nem nyerné meg a fődíjat a Vágó műsorában.
Mindennap kijártunk a strandról ebédelni és a kilépéskor még biccentett is felém merev, malacszemekkel ékesített ábrázatával. Visszajövetelnél azonban kezdődtek a gondok. Rendszeresen megállított és hiába hajtogattam, hogy egy órája hagytam el az objektumot étkezés céljából, az ajtónálló erre mindig annyit dörmögött: „azt bárki mondhatja. Én magát nem láttam itt kimenni”.
És ezt játszottuk hétvégente, plusz egyszer főszezonban, két héten keresztül minden áldott nap. Volt, amikor meg tudtam győzni, de előfordult, hogy kétszer vettem jegyet egy nap. Augusztus elején mindig reménykedni kezdtem, hogy talán most már… De nem. Amikor a malacszemű volt szolgálatban, nekem mindig küzdenem kellett, hogy visszajussak a törölközőmhöz.
Ezt csak azért meséltem el, mert olvasom, hogy a Balaton halállományát keményen pusztító kormorán, azaz a kárókatona annyira intelligens állat, hogy arcról felismeri a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. rá vadászó munkatársait és mire a vállalat alkalmazottjai a vállukhoz emelik puskáikat, a madár már rég a tó túlsó felén jár.
Normális esetben most Önnel kacagnék együtt, kedves Olvasó és innen javasolnám a zéerté munkatársainak, hogy a nagyobb siker reményében próbálkozzanak legközelebb fejükön Pokémon- vagy Kiszel Tünde-álarccal végezni a rohadék szárnyasokkal, de aligai tapasztalataimból már tudom: a felismerés képessége nem olyan nagy dolog. Van, akinek megy és van, akinek nem.
