Az, hogy egy gyereket vernek, vagy ő ver másokat, ugyanarról a tőről fakad. A legtöbb gyerek egyszerre áldozat és elkövető egyben.
Elképesztő: éveken keresztül senki nem vette észre, hogy a szigetszentmiklósi házaspár kegyetlenkedik a kicsinyeivel. Még szörnyűbb, hogy a vizsgálat azzal zárult: senki nem hibázott. De a legrémesebb, hogy a gyámhatóságot felügyelő minisztérium azt mondja: hát istenem, van ilyen. Hozzáteszik a kincstári szöveget: erősíteni kell a gyermekvédelmet.
Látszik, hogy fejétől bűzlik a hal! Ha három gyereket évekig kínozhatnak és megerőszakolhatnak a saját szüleik úgy, hogy ezt senki nem veszi észre, és ha észreveszi is – mert az iskola négy éven át adott vészjelzéseket –, nincs, aki tenne valamit, akkor a rendszerben van a hiba. Ha ezt a következtetést nem hajlandó levonni az, akinek ezt a rendszert működtetnie kell, akkor nagyobb a baj, mint gondoltuk.
Hogy mekkora, azt jelzi az e hasábokon olvasható cikkünk. Amikor a testileg fejlett, agyilag óvodás hatodik osztályos zacskót húz a másik fejére, és elszorítja, képtelen felmérni tette következményeit, hiába él tizennégy éve. Ott a bajok a családban évekkel ezelőtt kezdődtek, de ezt senki nem vette észre.
A felelősség elsősorban a szülőké. Éppen ezért minden kiskorú bűnelkövető mellé oda kellene ültetni a vádlottak padjára az anyját és az apját. De egyáltalán nem magánügy, mi történik a családban. A társadalomnak, a közösség erejének meg kell védenie a gyengét, a magát védeni képtelent, akár a saját családjában is.
A halálra éheztetett, bántalmazott, tönkretett gyerekek mellett azok is áldozatok, akik bűncselekménnyel próbálják magukra irányítani a figyelmet. A bűnelkövetés a gyerek esetében segélykiáltás: védjetek meg, önmagamtól is!
De a mi igazságos társadalmunkban védelem nem jár. Csak büntetés.
