A Fekete Angyalként elhíresült ápolónő alig múlt húszéves, amikor úgy döntött: halálba segíti szenvedő, menthetetlen pácienseit. Nagyon fiatalon szembesült a kínnal, a fájdalomtól jajgató, már csak a túlvilági megváltásban bízó betegekkel, akiknek minden egyes élve eltöltött nap maga volt a földi pokol.
Persze F. Tímea maga választotta hivatását, s joggal mondhatjuk, hogy egy orvostól, egy nővértől elvárható, hogy lelkileg kezelni tudja a halál közelségét. Amit F. Tímea tett, az alól nincs felmentés, arra bármilyen magyarázat elfecsérelt szóként hathat. Ő letöltötte a büntetését.
És most, 13 évvel idősebb fejjel talán már másképp gondolkodik élet és halál kérdéseiről. De ha nem is változott a véleménye, valószínűleg akkor sem játszana újra Istent. Már csak azért sem, mert talán megértette, hogy nem csak mások élete felett döntött, Fekete Angyallá válva a saját sorsa is egy éles kanyart vett.
Nagy dolog, ha valaki képes tanulni a hibákból. És tiszteletre méltó, ha az illető újra fel tudja építeni magát, újra a helyes irányba tudja terelni lenullázott életét. Ha méltóvá válik arra, hogy lemossa magáról a stigmát. Kevés börtönviselt ember hajlandó az újjászületésre. De szerencsére azért akadnak ilyenek. A Viszkis már bizonyított, szakított a bűnnel, a stukker helyett inkább a korongot pörgeti, és alkotó fantáziája gyönyörű kerámiákban ölt testet.
Úgy tűnik, hogy a Fekete Angyal is ki tud lépni az árnyékból, a sötétség helyett a fényt választotta. Ő is alkot, nem fordul befelé, szépülésüket elősegítve igyekszik visszanyerni az emberek bizalmát. Hogy ez sikerül vagy sem? Csak rajta múlik. Csak ő száműzheti végleg a felejtés sírjába másik énjét – a Fekete Angyalt.
