Nekünk, szülőknek az a dolgunk, hogy példát mutassunk gyermekeinknek. Odáig már nem megyek el, hogy másoknak, barátoknak, kollégáknak, vadidegeneknek is jó lenne példát mutatni, de saját ivadékainknak azért mindenképpen illene.
A pszichológusok szerint összefüggés mutatható ki a szülők és gyermekeik viselkedése között. Ha a szülők bunkón beszélnek egymással, ne csodálkozzanak, ha a testvérek is hasonlóképpen szólnak majd egymáshoz.
Ha mi chipset zabálva, kólát vedelve állandóan a tévét bámuljuk, ne várjuk el csemetéinktől, hogy szabadidejük egy részében kiránduljanak, a másikban meg Dosztojevszkijt olvasgassanak. És nem kivétel a dohányzás sem: ha azt látják, őseik szája sarkában állandóan ott lóg a cigaretta, ők is jó eséllyel a nikotin rabjai lesznek.
Az utóbbi két példa esetében, csakúgy, mint az alkohollal, a teljes tiltás az ellenkező hatást válthatja ki. A gyerek vágyik a tiltott gyümölcsre, mindenképpen ki akarja próbálni a felnőttes dolgokat, az valószínűleg eszébe sem jut, hogy káros, amit az apjáéktól lát. Pedig ha már nassolunk, dohányzunk és alkoholt iszunk, legalább ésszel tegyük – mértékkel, s a kevésbé egészségromboló termékeket fogyasztva. Tehát oktatni és példát mutatni, mindkettő egyformán fontos.
Én magam nem iszom, nem dohányzom és a testmozgás fontosságára is igyekszem gyerekeim figyelmét felhívni. Éppen ezért pár éve az volt a születésnapi kívánságom, hogy menjünk el családilag fallabdázni. Nagyobbik lányommal játszottam, s egy ideig kézre ütögettem neki a labdákat. Aztán egyszer rövidet ütöttem, hadd kelljen megmozdulnia. De ő csak állt, mint a cövek, s amikor kérdően ránéztem, csak annyit mondott: „Csak nem képzeled, hogy futni fogok!?”
Mondom én, hogy a példa ragadós…
