Tökösek a franciák, ha merik követni a svéd példát, és ha lehet abban hinni, hogy a világ a szabadság és emberségesség irányába halad, a többi népnek sem lesz más választása.
Meg kell büntetni azt, méghozzá keményen, aki a szeretet egyik legszebb megnyilvánulását, az odaadás és elfogadás oltárát, a szerelem beteljesülését megcsúfolja, és embertársát darab húsnak tekinti. Reménységgel tölt el, hogy a fiatalabbak már másként gondolkodnak a prostitúcióról, mint az idősebb generáció.
Voltak társadalmak, amelyekben a rabszolgaságot természetesnek tartották, és nem értették, mi a baj vele. Azoknak, akik azzal érvelnek, hogy prostitúcióra mindig volt igény, és mindig lesz is, azt üzenem: az emberölés is egyidős az emberiséggel. Mégsem gondolja senki, hogy megengedhető.
A férfiközpontú társadalmak szemforgató törvényhozói azt a látszatot keltették, hogy a prostitúció annak a bűne, aki áruba bocsátja magát. Azt a hamis illúziót táplálták, hogy a férfi szexuális késztetése erősebb és jogosabb a nőkénél. Bár van férfiprostitúció is, egész más megítélés alá esik a nő, ha fizet a szexért. Ha egy férfi eltart egy nőt, az derék dolog. Ha a nő tartja el a férfit – főként, ha az fiatalabb –, szánalmas.
A kínálat mindig csak válasz a keresletre. Nem azok a bűnösök, akik jobb híján önmagukat bocsátják áruba, akik megtanulnak tárgyként, szolgáltatóegységként tekinteni önmagukra. Sokaknak közülük inkább együttérzésre van szükségük.
Azok a gazemberek, akik mások kiszolgáltatottságával visszaélve pénzért akarják megkapni azt, ami pénzen meg nem vehető, ami valódi kielégülést valódi érzelmek híján nem adhat. S még nagyobb gazemberek azok, akik mások testét árulják. Még akkor is, ha kitesznek a házukra egy piros lámpát.
