Vélemény: Ezt nekem?!

Pedig a nők tudhatnák, hogy a gyerekeimtől nézek ki igazán apukásan... Rá­adá­sul még van képük azt mondani, negédes mosollyal az arcukon, hogy a szeretet ünnepén szeretettel?!

Oh, azok a nyolcvanas évek! Amikor már érdekelt annyira a divat, hogy elérhetetlen márkás szerkókról álmodoztam, de helyettük csak egy majdnem olyat kaphattam, ami inkább volt majdnem, mint olyan...

Aztán az önállósodás évei: az ünnepi csomag sütőkesztyűt meg kötényt rejtett a helyi pizzériában beváltható bón helyett. Egyébként is tapintatlanság becsomagolni a férfi ajándékát. Genetikailag képtelenek vagyunk szépen lefejteni a csomagolópapírt. Vagy bő negyedórát pepecselünk vele, s addigra az ajándékozó és persze a megajándékozott is elveszti izgatott érdeklődését, vagy a célravezető tépőmozdulattal s az azzal járó hanghatással és szemétheggyel szegezzük magunkra a vendégsereg hölgytagjainak szúrós tekintetét.

Majd az ezredforduló környékén jöttek az apukás kozmetikumok, amik nem csak a szebbik nem szebbik képviselőit tartották távol, de a szúnyogokat, a hangyákat, sőt a használatuktól még engem is... A végső csapás a nagyobb értékű családi ajándékok formájában érkezik, melyeknél a kötelező célcsoportsorrend: gyerekek, asszony, maga az ajándékozó, a rokonság és végül, de utolsósorban a férfiember.

Csoda, hogy ezek után idén karácsonykor ezzel a jegyzetnek álcázott Ajándékozási útmutató férfiemberekhez összeállítással kedveskedek a hölgyismerőseimnek?!