Vélemény: Tízezer perc

szavazat
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 20. 12:00
Márai már keresné a bőröndöket! Ő nagyon tudta a pillanatot, amikor már el kell menni, és amikor még el lehet menni ebből az átkozott Közép-Európából.
Pallagi Ferenc

Amikor a lumpenproleta-riátus, a lecsúszó középosztállyal együtt már csak a szavazati jogát tudja áruba bocsátani, akkor nagy a baj, és mi most ide jutottunk. Nem csak Baján, de az utóbbi idők minden időközi választásán ugyanaz történt.

A szavazók utaztatása, gulyásfőzés, pénzosztás, tűzifa, villany- és gázkikapcsolás megakadályozásának ígérgetése, stb. Meg persze a csórók átverése, a kialkudott pénzek lenyúlása, visszatartása.

Ne kárhoztassuk a szerencsétleneket, akik eladják a voksukat! Nekik ez soha sem jelenthette a szabadságot, a függetlenséget, mert olyat ők még nem tapasztalhattak. Nekik a szabadság a munkahely, a segély elvesztését jelenti, a gumibotozó rendőrt, a büntetéseket osztó hivatal-nokot, a pocakos smasszert a sitten.

Ha Önnek, a szabadságra kényesen ügyelő drága olvasóm, ha esetleg lenne ilyen, választani kellene, hogy enni adjon a gyereknek, fűtsön, ám ezért el kell adni a szavazatát, Ön mit tenne? Na, ugye!

És ez ma már nagyüzemben megy. Még inkább így lesz jövőre, amikor életre-halálra; pedig a fenét!

Nem is azért kell a bőrönd felé nyúlkálni, mert nagyban adják-veszik a szavazatokat, hanem azért, mert a polgárság maradéka hallgat. Ez a legrosszabb jel! Mert elhitte, hogy másként nem lehet, vagy mert a lelke mélyén egyetért, vagy mert azt hiszi, az eredmény megéri, ki tudja, de hallgat.

Most, amikor az ő szabadságának utolsó maradékait veszik el, hogy aztán majd ellene használják a rendszert. És fél, vagy megőrült, de hallgat. Pedig most neki kellene kint lenni, nagyon hangosan az utcán, mert mindig így szokott kezdődni a nagy baj.

Csak azt ne mondják, hogy nem szóltam időben!
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.