Vélemény: Apás szülés

szülés
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 26. 08:25
Újnak számító fogalom, melynek hatásait csak most kezdjük felismerni: apás szülés. A modern kor vívmánya, avagy éppen elhajlása-e ez?
Tóth Béla Endre

Bár két gyerkőcöm közül az egyik születésénél jelen voltam, nem tudnék tanácsot adni Berki Krisztiánnak, hogy fogja-e vajúdó párja kezét, vagy inkább a folyosón sétálgasson. Bennem a bosszankodás emléke él: naná, a gyerek már világra jött, de az orvosok még kávéztak.

Lehet, az apás szülés is olyan, mint a nagy eszmék. Először világmegváltó, aztán átkozzuk, végül a helyére kerül. Amikor a MÁV Kórházban indult kispapáknak az első felkészítő tanfolyam, még a csilláron is lógtak, annyira népszerű volt az apás szülés. Pszichológusok áradoztak, hogy a szülészeten nemcsak babák, hanem igazi családok születnek az együtt átélt csodás élmény hatására.

Később mások azt pedzegették: nem véletlen, hogy régen a férfi a vajúdó közelébe sem mehetett. Aztán az orvosok emlegettek higiéniai kifogásokat – rossz nyelvek szerint attól féltek, hogy esetleges műhibáikat látja a férj. Most pedig sokak szerint a szülés látványa véget vet a férj férfiasságának.

Alighanem itt is arról lehet szó: kire így, kire úgy hat az apás szülés. Nyilván vannak, akikben valóban csodás élményként marad meg, mások meg járhatnak utána évekig szexuálterapeutához. De valószínű, hogy aki felkészül, az nyugodtan vonulhat be a szülőszobára, aki pedig rosszul lesz egy elvágott ujj látványától is, maradjon kint.

De az is lehet, le vagyunk maradva egy brossurával. Amerikában is, Németországban is volt már példa arra, ahogy a családból a férfi szülte meg a babát. Lehet, nekünk már arról kéne vitáznunk: helyes dolog-e az anyás szülés?…

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.