B. I., közismert nevén Kicsi bácsi szörnyű bűnt követett el. Vagy nem.
Az biztos, hogy az úszók hajdani gyúróját pedofil szexuális zaklatással vádolja egy szenzációhajhász korábbi sportolónô, és K. bácsi unokahúga. Ja, s több – a nevét gondosan titkoló, így vagy létező, vagy nem létező – egykori versenyző is. Vizsgálat van, de ítélet nem lesz, hiszen az ügyek az ezredfordulón vagy még régebben történtek, rég elévültek, a 83 éves K. bácsinak nem kell a börtöntől rettegnie.
Azt hiszem, bár nem áll rendelkezésemre semmiféle közvélemény-kutatás, hogy az emberek döntő többsége az úszólánynak és az unokahúgnak hisz, egyrészt, mert ilyesmit nem nagyon találnak ki, másrészt nem is látszik indok arra, hogy miért hazudnának.
K. bácsi ügye mégis megosztja a közvéleményt. Mert még ha tényleg bűnös is – mondom, ez pillanatnyilag nem bizonyított, mi több, az öregúr perrel fenyegetőzik –, akkor is ott a kérdés: érdemes-e egy agg, beteges embert pellengérre állítani. Sokan azt mondják: persze, hiszen bűn nem maradhat büntetlenül, s ha nem statuálunk példát, akkor mások is joggal gondolhatják azt: gyereklányok molesztálása csak egy apró, megbocsátható csínytevés. Az ellentábor viszont úgy véli: egy ilyen idős ember megbüntetése értelmetlen, a társadalomra már úgysem jelent veszélyt.
Én azt gondolom, hogy – mint oly sok más dologban is – az igazság valahol félúton van. Legyen vizsgálat, derüljön ki, tett-e valami bűnös dolgot K. bácsi, s ha igaz, akkor lépjünk sürgősen! Az öregurat azonban már hagyjuk békén, de derítsük ki, hogyan garázdálkodhatott sok-sok éven át, milyen közeg lehet az, ahol mindenki fél és kussol, sokan még évtized elmúltával sem merik a nevüket adni az ügyhöz!
Szerintem ugyanis – ha K. bácsi tényleg bűnös – ez az igazi botrány.
