A 10 000 éves rizssör volt az első ismert szeszes ital Kelet-Ázsiában

szeszes ital
PUBLIKÁLÁS: 2024. december 12. 16:00
Egyfajta penészes rizsből készült alkoholos ital adhatta azt a lökést, amely a mezőgazdaság széles körű elterjedéséhez vezetett Kelet-Ázsiában. Miután Kínában 10 000 éves kerámiaedényeken felfedezték ennek az ősi rizsből készült sörnek a maradványait, a kutatók úgy vélik, hogy az italt valószínűleg ünnepi lakomák során fogyasztották, és drámai módon változtatta meg a történelem előtti társadalmak kultúráját és életmódját a régióban.
A rizssör készítésének ősi technikáját fedezték fel Kínában edénytöredékek vizsgálatával - illusztráció Forrás: Schutterstock/Rathin89

A kínai sörgyártás pionírjai

Máig vita tárgyát képezi a szakemberek körében, hogy mikor és hogyan háziasították először a rizst, az viszont széles körben elfogadott, hogy a kínai Jangce-folyó alsó részének shangsani kultúrája jelentős szerepet játszott mindebben. Hogy többet is megtudjanak e folyamatról, egy tanulmány szerzői mikroszkopikus maradványokat elemeztek a shangshani kultúra korai szakaszából származó cserépdarabokon, amelyek kora 10 000 évre nyúlik vissza.

A fermentációs és tálalóedényeken – például gömb alakú tégelyeken, csészéken és tálakon – található maradványok felmérése során a kutatók nagy mennyiségű rizskeményítőt, rizshéj-részecskéket és gombákat találtak.

A korai sörgyártás folyamatai

Ezen eredmények alapján úgy tűnik, hogy a tartályokban egykor rizsalapú fermentált folyadékok voltak, amelyeket a jiuqu vagy qu nevű vegyületek felhasználásával készítettek.

A Monascus nemzetséghez tartozó penészgombákból és élesztőből álló qu-t rizs felhasználásával sör előállítására használták – ahogyan Tajvan egyes részein még ma is teszik. A további elemzések feltárták, hogy az ősi ital kis mennyiségben más gabonaféléket, valamint makkot és liliomot is tartalmazott.

A tanulmány szerzői szerint ennek az alkoholos ital előállításának a felfedezése jól illeszkedik a holocén kezdetéhez, amikor a melegebb hőmérséklet és a magasabb páratartalom ideális környezetet teremtett a gombák virágzásához, lehetővé téve a qu létrejöttét. "Ezek a körülmények természetes erjedési folyamathoz vezethettek, amely eleinte véletlenül származhatott a penészes rizsmaradványból" - írják a kutatók.

A sangshaniak már nemcsak alapvető élelmiszerként használták a rizst, hanem az erjesztett italok nyersanyagaként is - illusztráció Forrás: Schutterstock/PanyaStudio

„Amikor a korai sangshani emberek felfedezték ennek a természetes erjedésnek az eredményeit, és megtapasztalták az alkohol pszichoaktív hatásait, valószínűleg megismételték a folyamatot, majd kerámiaedények használatával növelték a termelést" – teszik hozzá.

A legelső fermentációs technika

Ezt az újítást felismerve „a sangshaniak már nemcsak alapvető élelmiszerként használták a rizst, hanem az erjesztett italok főzésének nyersanyagaként is, ami Kelet-Ázsia legkorábbi ismert alkoholos fermentációs technikája."

A beszámoló szerzője, Liu Li professzor kifejtette, hogy "ezek az alkoholos italok valószínűleg kulcsszerepet játszottak a szertartásos lakomákban, kiemelve rituális fontosságukat, mint a rizs fokozott hasznosításának és széles körű termesztésének potenciális hajtóerejét a neolitikus Kínában."

Más szóval, ezeknek az illuminált összejöveteleknek az elterjedése a nagyüzemi rizstermesztés alapja lehetett, ezzel jelezve a neolitikum kezdetét Kínában - amikor a vadászó-gyűjtögető életmód átadta helyét a letelepedett mezőgazdaságnak.

Így használják fel a rizst ma is a sörfőzéshez Taiwanon:

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.