Pánik a repülőtéren: Annyira túlfutott a repülőgép a kifutópályán, hogy majdnem a tengerbe zuhant

légitársaság
PUBLIKÁLÁS: 2024. december 20. 11:15
A Norwegian légitársaság Oslóból induló DY 430-as járata horrorisztikus módon módon fejezte be útját a skandináv ország nyugati partján fekvő Molde repülőtéren csütörtök este, amikor a Boeing 737-es repülőgép túlfutott a kifutópályán, és csak pár méterrel tudott megállni a tengertől.
Az utasok a csúszdán hagyták el a kifutópályán túlfutott repülőgépet Forrás: Facebook/Stig Waagbø

Horror a repülőtéren: Annyira túlfutott a repülőgép a kifutópályán, hogy majdnem a tengerbe zuhant

Az 53 éves Stig Waagbø távközlési munkás fotóin az utasok láthatók, akik egy evakuációs csúszdán keresztül távoznak a repülőgép eleje felől. Ezeken a képeken az is látható, hogy a repülőgép orra veszélyesen közel volt a tengerhez.

Waagbø úr, aki az 5F ülésen ült, azt mondta a norvég VG hálózatnak: „Leszállás közben esett egy kis és havas eső, de úgy tűnt, hogy a látási viszonyok jók.

A drámai leszállás ellenére a fedélzeten tartózkodó 171 ember közül senki sem sérült meg az incidensben.
Az utas így folytatta: „Nem volt pánik. Volt egy kis feszültség, amikor azt mondták nekünk, hogy távozzunk, hagyjuk a csomagjainkat és szálljunk le a repülőgépről, amilyen gyorsan csak lehet."

Simon Kristiansen, aki a gép elején ült, ellenben azt mondta, hogy néhány ember sokkot kapott, míg mások sírtak.

Az Avinor, a norvégiai repülőterek többségét üzemeltető állami vállalat közölte, hogy a Molde repülőtér kifutópályáját ideiglenesen lezárták az incidens után. A cég szóvivője este 22 óra 10 perckor azt mondta, hogy nem világos, pontosan mikor nyílik meg újra a kifutópálya.

A repülőtéren a kifutópálya körülbelül 2220 x 45 méter hosszú, a végén lenyűgöző kilátás nyílik a norvég tengerpartra és a tengerre.

Korábban is előfordult már, hogy egy repülőgép, a kifutópályán túlfutva sajnos a tengerben kötött ki. 2018 szeptemberében egy több tucat embert szállító repülőgép a tengerbe süllyedt. Szerencsére a helyi média akkor azt közölte, hogy a csendes-óceáni Mikronéziában túlfutott gép fedélzetéről mindenkit megmentettek – írja a Mirror.

Az alábbi videó egy tengerbe süllyedt repülőgépet mutat be testközelből:

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.