Balhé a repülőn – Nem jött be a TikTok-trend

tiktok trend
PUBLIKÁLÁS: 2024. augusztus 06. 16:00

Egy fiatal nőt verbálisan bántalmaztak egy repülőn, miután tönkretette egy pár szánalmas próbálkozását, hogy több helyet szerezzenek maguknak. A harcias pár egy népszerű TikTok-trend nyomán cselekedett.

Ezúttal nem jött be a repülős TikTok-trend - illusztráció Forrás: 06photo/Shutterstock

A bántalmazott, egyedül utazó nő általában többet fizet azért, hogy előre kiválaszthassa a helyét. Odaérve egy pár fogadta, akik az ablakos és a folyosói ülést is megvásárolták, hogy több helyük legyen. Ez az utóbbi időben népszerű TikTok-trend volt.

Mivel kevesen választják a középső ülést, a pároknak általában rengeteg extra hely marad. A módszert a „szegény ember business osztályának" nevezik.

„Amikor a soromhoz értem, a férfi és a nő beszélgetett és közösen falatoztak... nyilvánvaló volt, hogy együtt vannak. Megemlítettem a férfinak, hogy középre szól a jegyem, mire ő felállt, hogy beengedjen' - írta a gyanútlan utazó a Redditen.

„Megkérdeztem őket, hogy nem szeretnének-e inkább együtt ülni, mondtam, hogy teljesen rendben van. A nő erre durván reagált, és azt mondta, hogy 'úgysem szabadna itt ülnöd".

A gép tele volt, ezért a nő felajánlotta a párosnak, hogy megmutatja a jegyét, amin az ülésszám szerepelt. „A nő rápillantott a jegyemre, és undorodó hangot adott ki. Újra felajánlottam, hogy cseréljünk, ha együtt akarnak ülni, amire ő nem válaszolt, a társa viszont azt mondta, hogy rendben van.

A nő ismét nekem támadt, és megkérdezte: Valamelyik harmadik fél weboldalán foglaltad le a repülőjegyet? Annyira frusztráló, amikor az emberek fukarkodnak, hogy másoknak kellemetlenséget okozzanak."

A megalázott utas ezután úgy próbálta fenntartani a békét, hogy nem volt hajlandó szóba állni a dühös nővel.
„Annyira elegem volt a viselkedéséből, hogy feltettem a fejhallgatómat, és megpróbáltam a saját dolgomat intézni" – magyarázta. De a dühös barátnő nem hagyta annyiban a dolgot.

„Folyton átnyúlt fölöttem, megkocogtatta a partnerét, és megpróbált beszélni hozzá, nagyon tolakodó módon.

A Reddit olvasói egyetértettek, hogy az elviselhetetlen barátnőnek dührohama volt, és ezt a nőn vezette le, aki nem hibáztatható, különösen azután, hogy kedvesen felajánlotta a helycserét, hogy a pár együtt ülhessen.

Más olvasók bevallották, hogy többször is kipróbálták az ülőhely-trükköt, de soha nem vetítették ki a frusztrációjukat harmadik személyre, ha a TikTok stratégia nem vált be - írja a dailymail.co.uk.

Nem véletlenül szeretnek az utasok az ablak mellett ülni, nézd meg milyen a naplemente 25 ezer láb felett:

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.