Rémálom a Wizz Air járatán: rosszul lettek az utasok az órákig földön veszteglő gépen

PUBLIKÁLÁS: 2024. július 02. 09:32

Rémálomszerű utazásba csöppentek azok, akik hétfő délelőtt szerettek volna Valenciából Budapestre eljutni a Wizz Air új járatával. A menetrend szerint hétfő reggel 9:10-kor induló Valencia–Budapest Wizz Air W6 2386 járat még 14 órakor sem indult el - írja a Világgazdaság az Utazómajom blog cikke alapján.

Képünk illusztráció Forrás: Wizz air

Vagyis a fél 10 után nem sokkal már beszállított utasok közel öt órán keresztül vesztegeltek bezárva a repülőbe a légikikötő aszfaltján. Az egyik utas beszámolója szerint a klímát csak egy óra múltával voltak hajlandók elindítani, miután többen rosszullétre panaszkodtak.

"Embertelen, ami velünk történt. Két órával a beszállás után mindössze egy pohár vizet kaptunk. Ételt csak pénzért adtak, de az is hamar elfogyott. Aztán a légkondicionálást 13:30-kor ismét kikapcsolták" – mondta el és hozzátette: az utasok reménykedni kezdtek, amikor néhány óra elteltével végre kitolták a repülőgépet, de kiderült, további várakozás következik. Mindezek felett a személyzet sem az induló (spanyol), sem az érkező (magyar) ország nyelvét nem beszélte.

Végül a járat 4 óra 40 perccel a tervezett indulás után sikeresen felszállt.

Június közepén írtunk egy hasonló esetről, amikor a Qatar Airways utasai 3,5 órára rekedtek egy gépen, amelynek ajtajai zárva voltak, nem működött a légkondicionáló, és trópusi forróság uralkodott odabenn.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.