Több mint háromszáz ember rekedt egy repülőben, víz és légkondi nélkül

Ottawa
PUBLIKÁLÁS: 2017. augusztus 02. 12:08
Több mint háromszáz ember rekedt egy repülőben, víz és légkondi nélkül

A rendőrséget hívták segítségül egy repülőgép utasai a kanadai Ottawában, miután egy nem tervezett, köztes landoláskor hosszú órákat töltöttek a fedélzeten víz, élelem és légkondicionálás nélkül - írja az MTI.

Fotó: Tomas Del Coro / Flickr Forrás: Travelo

Az első segélyhívások a kifutópályán töltött negyedik óra után érkeztek a 911-re - közölte az Ottawai Nemzetközi Repülőtér. Az Air Transat légitársaság Brüsszelből Montrealba tartó járatának fedélzetén összesen 336-an utaztak. Miután kiderült, hogy a légkondicionálás nem működik, a hatóságok kinyittatták a gép ajtóit és vizet osztottak szét az utasok között, egyikük orvosi ellátást is kapott.

Az egyik utas, Maryanne Zehil elmondta: összesen hat órát töltöttek a kifutópályán a kényelmetlenül meleg repülőgépben. Amikor végre ivóvizet kaptak, már 15 órája ültek a gépen. "Egy ponton elment az áram, nem volt levegő, a gyerekek sírtak. Nagyon rossz volt, hiszen azt sem tudtuk, miért nem szállhatunk fel. Embertelen és elfogadhatatlan volt" - mondta Zehil.

A Transat a repülőtér nagy forgalmával indokolta a késedelmet, ami miatt állításuk szerint sem lépcsőt, sem vizet vagy üzemanyagot nem tudott a gép rendelkezésére bocsátani a reptér.

A repülőtér szerint azonban lépcsővel és buszokkal is készen álltak arra, hogy a központi épületbe szállítsák az utasokat, a légitársaság, illetve a legénység azonban "nem volt kommunikatív" és nem reagáltak a repülőtér ajánlatára.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.