Végre megoldódott a maláj repülőgép-szerencsétlenség rejtélye?

PUBLIKÁLÁS: 2024. június 19. 12:30

A Malaysia Airlines MH370-es repülőgépe több mint 10 évvel ezelőtt zuhant a tengerbe és veszett nyoma közel 250 emberrel a fedélzetén. A rejtélyes ügy azóta is lázban tartja a közvéleményt és a kutatókat, ám most lehet, hogy sikerült megoldani.

Az eltűnt gép fedélzetén 227 utas és 12 tagú személyzet tartózkodott - illusztráció Forrás: BeAvPhoto/Shutterstock

Számos feltételezés, összeesküvés-elmélet és tudományos kutatás látott napvilágot a világ egyik leghíresebb repülőgép-szerencsétlenségével kapcsolatban. Mi is megírtuk korábban, hogy például a katari Texas A&M University matematikusai szerint derékszögben zuhanhatott az Indiai-óceánba a maláj légitársaság járata, ezért nem találhattak roncsokat a keresőcsapatok a katasztrófa után. Az eltűntek rokonai és barátai azóta sem tudnak belenyugodni a történtekbe és válaszokat követelnek. Most talán megkapják őket.

Új fejlemények a maláj repülőgép-szerencsétlenség ügyében

A Cardiffi Egyetem kutatói több mint 100 órányi, repülőgép-balesetekből származó hanganyagot néztek át, és rábukkantak valamire, ami mindent megváltoztathat. Meghatároztak egy víz alatti jelet, amelyet a Boeing repülőgép becsapódása okozhatott. Dr. Usama Kadri matematikus és mérnök kifejtette, hogy az MH370 rejtélyének felderítésében egy olyan hidrofon-hálózat segíthet, amelyet egy nukleáris robbanásérzékelő rendszer részeként az óceánban bekövetkező nyomásváltozások megfigyelésére használtak.

Csapatával együtt elemezte az adatokat abból az időből, amikor a repülőgép eltűnt az Indiai-óceán felett, és találtak is egy azonosíthatatlan hangot a hetedik ívnek nevezett területen.

Egy 200 tonnás repülőgép 200 méter/másodperces sebességgel zuhanva egy kisebb földrengésnek megfelelő mozgási energiát szabadítana fel. Ez elég nagy lenne ahhoz, hogy a több ezer kilométerre lévő hidrofonok rögzítsék. A hidrofonok érzékenységét figyelembe véve nagyon valószínűtlen, hogy egy nagy repülőgép, amely az óceán felszínébe csapódik, ne hagyna észlelhető nyomot, különösen a közeli hidrofonokon.

A kedvezőtlen körülmények azonban potenciálisan tompíthatják vagy elfedhetik az ilyen jelet - írta Dr. Kadri a The Conversation című lapban. Hozzátette, hogy a kutatás egy részét meg kell ismételni, hogy megállapítsák, hogy a jelek valóban az eltűnt MH370-es járathoz kapcsolódnak-e – írja a life.hu.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.