Harmincadszorra mászta meg szerdán a Mount Everestet Kami Rita nepáli serpa (hegyivezető), megdöntve saját világrekordját. Mingma serpa, a Seven Summit Treks nevű túraszervező cég vezetője azt mondta, a cég alkalmazásában álló Kami Rita egy hegymászócsoportot vezetett az Everestre, írja az MTI.
Az 54 éves Kami Rita már május 12-én megdöntötte a saját maga által felállított világrekordot azzal, hogy huszonkilencedszerre mászta meg a világ legmagasabb hegyének számító, 8848 méteres hegyet, így most már 30 mászásnál tart.
Az eleinte hordárként, majd hegyivezetőként dolgozó serpa 1994-ben mászta meg először a Mount Everestet, majd ezt követően – munkája részeként – csaknem minden évben megtette ezt az utat, mellette pedig a Himalája több más csúcsát is meghódította.
Az MTI szerint még egy rekord született: mindössze 14 óra 31 perc alatt mászta meg a Mount Everestet Pundzso Csángmu Lama nepáli hegyi vezető és hegyimentő, ezzel megdöntve a női világrekordot -–jelentette csütörtökön a hegy alaptáborának nepáli munkatársa.
Lama helyi idő szerint szerda délután pár perccel 16 óra után indult útnak és csütörtök reggel fél hét előtt érte el a csúcsot. Lama már 2018-ban bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe a Mount Everestet legyorsabban megmászó nőinek listájára, akkor 39 óra hat perccel.
A női hegymászók körében az eddigi rekordtartó a hongkongi Ada Tsang Yin-hung volt, aki 2021-ben 25 óra 50 perc alatt mászta meg a magaslatot. A Mount Everest legrövidebb idő alatti megmászásának világrekordját azonban egy férfi, Lakpa Gelu nepáli serpa tartja 10 óra 56 perccel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.