10+1 magával ragadó Krisztus-szobor a világban

talapzat
PUBLIKÁLÁS: 2024. március 31. 08:00
A világ hét új csodájának egyike, a Rio de Janeiro-i Megváltó Krisztus szobra már lassan 100 éves lesz. Tömegeket vonzó sikere magaslatokra épült, monumentális, nagy hatású Krisztus-másolatok hadát szülte világszerte, amelyek közül néhány majdnem olyan sikeres lett, mint a riói. Ahhoz, hogy a Jézust ábrázoló óriásszobrok előtt tisztelettel adózzunk, nem is kell feltétlenül vallásosnak lenni. Sokakat az egyetemes értékek kifejeződése és az alkotások szépsége érinti meg.

1. Krisztus király – Świebodzin, Lengyelország

Krisztus király szobra egy lengyel kisváros fölött Forrás: Shutterstock//Krzysztof Slusarczyk

A 2010-ben felavatott lengyel Krisztus a talapzattal és az ötméteres koronájával együtt 52,5 méter magas, így magasabb, mint brazil megfelelője. A szobor alkotója, Sylwester Zawadzki pap

33 méteresre építette a műalkotást, amely Krisztus életének éveit jelképezi.

A Krisztus király szobor hírnevet szerzett a Poznan-közeli Świebodzin lengyel kisvárosnak, amely egyébként a nemzetközi turizmus radarja alatt helyezkedik el. A helyi illetékesek méltán büszkék a világ egyik legmagasabb Krisztus-szobrának státuszára. 2018-ban a szobor ismét a címlapokra került, amikor a lengyel bulvárlapok drónjai WiFi antennákat észleltek a korona belsejében. A helyi vallási közösség szabálysértésnek minősítette, és az antennákat még ugyanabban az évben eltávolították a helyi püspök utasítására.

2. Jézus Buntu Burake – Makale, Indonézia

Indonézia óriási Krisztus szobra Forrás: Indonesia.Travel/Facebook

A több, mint 1000 méteres tengerszint feletti magasságban tornyosuló dombtetőn, Dél-Szulavéziben (Indonézia) álló bronzszobor egykor szintén a világ legmagasabb Krisztus-szobrának koronájáért küzdött. Egészen pontosan 40 méteres a talpától a fejéig, amely jóval magasabb, mint lengyel változata. Viszonylag új darabja a világméretű Krisztus-gyűjteménynek, alig tíz éve avatták fel, de máris kíváncsi látogatók és vallási zarándokok tömegeit vonzza Indonézia e festői hegyvidéki régiójába. A szobor kéztartása egyedi, úgy ábrázolja Krisztust, mintha áldást osztana az előtte összegyűlteknek.

3. A Béke Krisztusa – Cochabamba, Bolívia

A bolíviai óriás Krisztus Forrás: Shutterstock/Streetflash

A bolíviai Cristo de la Concordiát a Rio de Janeiro-i változat ihlette, így a két szobor szélesre tárt kéztartása is hasonló. 1994-es felavatásakor a világ legmagasabb Jézus-szobra volt. Talapzata nélkül alig több mint 33 méter, ezzel mindössze centiméterekkel magasabb a rióinál. Ez azonban teljesen szándékos elképzelés volt a szobrot állító cochabambai helyi katolikus közösség részéről, akinek tagjai azon igyekeztek, hogy a műalkotás a krisztusi kort is szimbolizálja, Jézus pedig pontosan 33 évet és még egy keveset élt. A drámai szobor büszkén áll a San Pedro-hegy tetején, és Bolívia harmadik legnagyobb városára néz le. Felvonóval is megközelíthető, de a vallásos látogatók közül sokan inkább gyalog teszik meg a meredek utat.

4. A Dombok Krisztusa – Palencia, Spanyolország

Különleges ábrázolás a Dombok Krisztusa Spanyolországban Forrás: Shutterstock//Karsol

A Victorio Macho spanyol szobrász által 1931-ben épített Cristo del Otero (A Dombok Krisztusa) kissé szokatlan mérföldkő a nagyszabású, kültéri Krisztus ábrázolások sorában. Az észak-spanyolországi műalkotás az akkori Art Deco stílust idézi, amely a riói Krisztust is jellemzi, ez a szobor azonban a kubizmus stílusjegyeit is magán hordozza.

Üreges szemei és keskeny arca aszkétikusabb, komorabb megjelenést kölcsönöz számára, mint brazil megfelelőjének.

Az eredeti tervek szerint elefántcsont és márvány beépítésével tették volna élővé a szemeit, ezt azonban végül nem engedte a költségvetés.

Nem jutott pénz a szemek nemes anyagokkal való feltöltésére Forrás: wikipedia/ejrrjs

Sok Krisztus-szobortól eltérően ez a változat visszafogott, már-már alázatos mozdulattal tartja előre kezeit, ahhoz hasonlóan, ahogyan ma a keresztény papok, lelkészek áldást osztanak a vasárnapi szertartás végén. Ezzel ellentétben a legtöbb monumentális Krisztus-szoborra a dinamikus, szélesre tárt karok a jellemzők. Minden szerénysége ellenére még mindig a világ egyik legnagyobb Krisztus ábrázolása ez a 21 méteres magasságával. Egyedisége abban is rejlik, hogy egy kápolna és egy múzeum tetejére állították.

5. Krisztus király – Almada, Portugália

Almadából a folyó túlpartjára tekint a portugál szobor Forrás: Shutterstock/Mairu10

A Cristo Rei Lisszabonra néz a Tejo folyó déli partján magasodó sziklatetőről. Különlegessége, hogy talapzata jóval nagyobb, mint maga a szobor. A benne közlekedő lifttel juthat fel a látogató az emlékműhöz, ahonnan klassz kilátás nyílik a portugál fővárosra. A grandiózus Krisztus-szobrok esetében mondhatjuk, hogy minden út Rióba vezet. A lisszaboni szobrot is ez ihlette. A helyi vallási közösség 1940-ben látogatott a a portugálok által gyarmatosított Brazíliába, és annak mintájára emeltek egy hasonló pózban megörökített Jézust, Istennek való könyörgésként, hogy kímélje meg Portugáliát a második világháború borzalmaitól. Az építkezés 1949-ben kezdődött, és 10 évig tartott.

Krisztussal átellenben "Kriszta" a Rio Maravilha szórakozóhely ikonikus nőalakja Forrás: Shutterstock/Luis Overlander

2016-tól 2021 elejéig a szoborral szemközt a folyó túloldalán

egy hatalmas posztmodern színes női alak állt ugyanilyen szélesre tárt karokkal, amelyet a Krisztus-szobor női változatának szánt alkotója.

A stílusosan Crista Rainha-ként avagy „Krisztus királynőként" emlegetett alkotás a város kedvelt szórakozónegyede, az LX Factory-ban épült és a Rio Maravilha tetőtéri bár ikonikus dísze volt, amíg a hely a COVID-járvány áldozataként be nem zárt, és el nem távolították a művet. A lisszaboniak nagyon remélik, hogy visszatér.

6. Krisztus király – Chamonix, Franciaország

Az egy kézzel áldó francia Krisztus-szobor Forrás: wikidata.org/X-Weinzar

A sűrű fenyőerdő közepén egy sziklás kiemelkedésen, a Mont Blanc-hegységre néző kilátással emelkedik ez a 25 méteres Krisztus, amely jól tükrözi a francia magabiztosságot. Az 1933-ban felavatott Christ Roi lábai alatt 200 méterre terül el a völgy, amelyet a téli hónapokban gyakran borít hó. Az ízig-vérig Art Deco mű aljában kis kápolna található, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a tájra. A szobor Claude Marie Delassiat, Les Houches akkori papjának megbízásából épült. A komoly művészeti értéket képviselő szobor Georges Serraz francia szobrász és Viggo Féveille építész együttműködésének eredménye. A szokatlan kéztartás – Jézus csak az egyik karját emeli az ég felé – drámai hatást kölcsönöz az alkotásnak. A második világháború végén a toronyba szerelt, kéttonnás harang ma is büszkén zúg a völgy felett.

7. Jézus Szíve Kilátó – Hargita, Románia

A Jézus Szíve Kilátó rozsdamentes acélból Forrás: Shutterstock/Roibu

Az erdélyi Farkaslaka mellett épült futurisztikus alkotás igazi kuriózum a Krisztus-szobrok sorában. A közel 23 méter magas, rozsdamentes acélból emelt monstre emlékmű a ma emberét szólítja meg anyagválasztásával és tömegével. A 2011-ben készült szobor Walter Zawaczky szobrászművész alkotása, és a több mint 950 méteres tengerszint feletti magasságon való elhelyezkedése Kelet-Európa legmagasabb Krisztus-szobrává teszi. A látogatók egy sor fémlépcsőn kapaszkodhatnak az alak nyakáig, ahonnan pazar kilátás nyílik a Hargitára.

8. Krisztus, a Védelmező – Encantado, Brazília

Brazília déli részén Encantado városában áll ma a világ legnagyobb Krisztus-szobra Forrás: MTI/EPA-EFE/Ricardo Rimoli

A dél-brazíliai Encantado kisváros 2019-ben vágott bele a rióinál is nagyobb Krisztus-szobor építésébe, azzal a céllal, hogy világszinten kihagyhatatlan turisztikai látnivalót teremtsen. A 140 millió forintnak megfelelő összeget adományokból gyűjtötték össze. A szobor 43 méter magas, 5 méterrel nagyobb a rióinál,

ezzel a világ legnagyobb, kitárt karú Krisztus-szobra 36 méteres fesztávolságával.

A betonnal borított fémszerkezetben lift közlekedik a gigantikus szobor szívéhez, ahonnan a széles Gaucho-síkságra nyílik kilátás.

9. A Mélység Krisztusa – Portofino, Olaszország

Egy elhunyt búvártárs emlékére emelték az olasz szobrot a víz alatt Forrás: Shutterstock/Cristian Umili

Míg a legtöbb Krisztus-szobor építője azért verseng, hogy alkotása minél közelebb kerüljön az éghez, néhányan az ellenkező irányba indulnak. A legfigyelemreméltóbb példa, a Mélység Krisztusa egy víz alatti szobor, közvetlenül Portofino partjainál az olasz riviérán, több mint 15 méteres mélységben. Guido Galleti szobrász készítette 1954-ben Dario Gonzatti emlékére. Ő volt az első búvár, aki búvárfelszerelést használt, majd tragikusan meghalt egy búvárbalesetben 1947-ben. A riói szoborhoz hasonlóan ez a víz alatti Krisztus is számos utánzatot ihletett. A leghíresebb az amerikai változat, amelyet 1965-ben helyeztek el a floridai Key Largo partjainál.

10. Megváltó Krisztus – Rio de Janeiro, Brazília

A világ egyik csodája a riói Krisztus a Corcovado hegy tetején Forrás: Shutterstock/Donatas Dabravolskas

A világ leghíresebb Krisztus-szobra, a Rio de Janeiro-i Cristo Redentor, vagyis Megváltó Krisztus és egyben a világ legnagyobb Art Deco emlékműve. A Paul Landowski francia-lengyel szobrászművész és a brazil hatóságok közös erőfeszítéseként megszületett munka építése kilenc évig tartott az 1920-as években. A méltóságteljes, gyönyörű Krisztus-ábrázolás vitathatatlanul Brazília leghíresebb nevezetessége, és 2007-ben a világ hét új csodája közé választották. A szobor azonban kinézhetett volna teljesen másképpen is.

Az eredeti tervek szerint a figura egyik kezében földgömböt tartott volna,

ezért a helyiek úgy csúfolták, hogy Krisztus léggömbbel, így végül elvetették az ötletet. Elisabeth Caillet, a szobrász unokája úgy véli, hogy az egyszerű, elegáns és nemes formavilág kulcsfontosságú a szobor globális vonzerejében. „Más formában nem aratott volna ekkora sikert a szobor. Időtlen, univerzális vonatkozása kellett, hogy legyen, és nagyapám pontosan ezt valósította meg."

+ 1 Megváltó Krisztus – Maratea, Olaszország

Maratea város nem mindennapi Krisztus-szobra Olaszországban Forrás: wiki

A carrarai márvánnyal borított alkotást 1963 és 1965 között készítette Bruno Innocenti firenzei szobrászművész ugyancsak a riói csoda mintájára. A Monte San Biagio dombon (644 m) emelkedő 21,23 méter magas és mintegy négyszáz tonnás szobrot Stefano Rivetti vállalkozó finanszírozta, aki így szerette volna megajándékozni Maratea település lakosságát. Korábban ugyanezen a ponton kovácsoltvasból, majd később vasbetonból készült kereszt állt. Nemcsak a szobor rendkívül látványos, hanem a megközelítésére épült csupa kanyarból álló szerpentines út is.

Kecses szoborhoz kanyarog a szerpentin az olasz riviérán Forrás: Beautiful Italy/Facebook/Nic Armstrong

A Krisztus-szobor érdekes módon nem a tenger felé fordul, – amivel kétségtelenül impozánsabb látványt nyújtana – hanem a város irányába, ezzel is jelezve, hogy a települést és annak lakosait oltalmazza. Egyedivé teszi az is, hogy a kecsesen kitárt karok, a nőiesen szép arc, és a női ruhát idéző viselet miatt távolabbról nem is Krisztus-szobornak, hanem légies nőalaknak tűnik.

(Forrás: fodors.com, wikipedia)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.