Egy repülőgép letért az útjáról, miután mindkét pilóta 30 percre elaludt a levegőben

indonéz
PUBLIKÁLÁS: 2024. március 11. 10:04

Egy több mint 150 utast szállító indonéz repülőgép két pilótája majdnem 30 percre elaludt repülés közben – derült ki egy vizsgálatból. Az Indonéziai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Bizottságának előzetes jelentése szerint a Batik Air járatának pilótája és másodpilótája, akik január 25-én Délkelet-Sulaweziből Indonéz fővárosába, Jakartába repültek, körülbelül 28 percig aludtak egy időben.

A Batik Air pilótái békésen szunyókáltak, miközben a gép úton volt - illusztráció Forrás: AFP/Pascal Pavani

Az incidens több navigációs hibához vezetett, mivel a repülőgép „nem a megfelelő" útvonalon haladt a repülés során, amely 2 óra 35 percig tartott, de szerencsére a gép 153 utasa és négy légiutas-kísérője nem sérült meg.

Az eset úgy derült ki, hogy amikor a jakartai területi irányító központ (ACC) körülbelül 12 perccel a másodpilóta utolsó rögzített adása után megpróbálta elérni a repülőgépet, egyik pilóta sem válaszolt.
A jakartai ACC több alkalommal is megpróbálta felvenni a kapcsolatot pilótákkal, akik egyik hívásra sem reagáltak.

Körülbelül 28 perccel az utolsó rögzített adás után a parancsnok arra ébredt, hogy a gép nem a megfelelő úton halad.

A vizsgálati jelentés nem nevezte meg a pilótákat, de a parancsnokot egy 32 éves indonéz férfiként azonosították, a másodpilótának pedig egy 28 éves indonéz férfit..

A jelentés szerint a másodpilótának „többször fel kell kelnie", hogy segítsen a feleségének vigyázni egyhónapos ikreikre. Valószínűleg emiatt volt olyan kimerült.

„Senki sem sérült meg ebben az eseményben, és a repülőgépben sem keletkezett kár" – áll a jelentésben. Indonézia légiközlekedési főigazgatója, Maria Kristi Endah Murni „erősen" megrovásban részesítette a Batik Airt az eset miatt, és felszólította a légitársaságokat, hogy figyeljenek személyzetük pihenőidejére – írja az Independent.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.