Az aktivista művész, Banksy által készített új műalkotás egy ház falát díszíti és a ház udvarán álló, visszanyesett fa hiányzó lombozatát utánozza, mintha a fa életre kelt volna. Az alkotás vasárnap reggel tűnt fel a Finsbury Parkban lévő Hornsey Roadon, és szinte azonnal hatalmas közönséget vonzott – írja az euronews.com.
A lombkorona alatt álló nőalak klasszikus Banksy-stílusú alak. A zöld árnyalat, amit a művész használt megegyezik azzal, amelyet az Islington negyedben a szociális lakások jelzéseihez használnak.
A cseresznyefa körülbelül 40-50 éves lehet, és bár az önkormányzat jó ideje igyekszik meghosszabbítani az élettartamát, az állapota még is egyre romlik.
Az egyik ott lakó ezt mondta:
Csodálatos látni, hogy ez a műalkotás hogyan hozott össze mindenkit. Az emberek már kora reggel kijöttek beszélgetni az utcára. Ez összehozta a közösséget, amit nagyon jó volt látni."
James Peak, aki a BBC Radio 4 The Banksy Story című sorozatát készítette, vasárnap elment megnézni a művet.
Az üzenet egyértelmű: a természet küszködik, és rajtunk múlik, hogy segítünk-e újjászületni"
– mondta a BBC-nek.
Banksy egy brit graffitiművész, politikai aktivista és festő, kinek személyazonossága jórészt ismeretlen. Szatirikus utcai művészete és felforgató epigrammái a fekete humort keverik a graffitivel, jellegzetes stencilezett technikával. Politikai és társadalmi mondanivalójú művészi kommentárjai a világ különböző városainak utcáit, falait, hídjait díszít.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.