A védtelen, szőrös kiviknek nyitottak kórházat Új-Zélandon

kivi
PUBLIKÁLÁS: 2024. február 23. 11:35

Nemrég írtunk arról, hogy természetvédők két kivi fiókát fedeztek fel, melyek több mint 150 év óta az első vadon kikelt példányok Új-Zéland fővárosában, Wellingtonban. Jó hír, hogy pénteken megnyílt az első kivikórház Új-Zélandon, ahol egyes egyedül kiviket látnak el. A barna kivi Új-Zéland egyik leggyakoribb kivifaja, kültakarójuk a madarak tollazata helyett inkább az emlősök szőrzetére emlékeztet és emiatt repülni se képesek.

Ezen a képen a Capital Kiwi Project csapatának egyik tagja egy nőstény kivinek ellenőrzi a súlyát és kicseréli a jeladóját a Wellingtoni Terawhiti állomáson Forrás: AFP/Marty Melville

– magyarázta Ngaire Sullivan, a Kiwi Coast környezetvédő szervezet koordinátora. "Arra is ügyelnünk kell, hogy a stresszes kivik megkapják a szükséges gondoskodást" - tette hozzá.

A madarak száma az egész országban mintegy 26 ezerre tehető; ezerrel többen vannak, mint 2008-ban, amikor még a kivi veszélyeztetett fajnak számított.

A létesítmény mintegy 3 órányi autózásra fekszik Aucklandtől, Northland régióban, ahol mintegy 10 ezer kivi él. A kivikórház első páciensét Placcsnak nevezték el. Placcs egy kerítésen átjutva beleesett egy medencébe, ahol beszorult a szűrőbe. Egy építőmunkás talált rá másnap teljesen véletlenül. Már szinte a halálán volt, de végül felépült, és vissza is engedték a szabadba.

Splash a rehabilitációs központ első páciense Kerikeriben Forrás: AFP/Handout

A kivi nem tud repülni, a legnagyobb fenyegetést a görények és hermelinek jelentették rájuk, így ezek számát csökkenteni kellett, hogy a kivik békében élhessenek. Mindemellett az új-zélandi kutyásoknak is meg kellett tanítaniuk állataiknak, hogy ne támadják meg a kiviket. Ennek ellenére a környezetvédelmi hatóságok arra figyelmeztettek, hogy folyamatos erőfeszítések nélkül a kivi újra veszélyeztetett fajjá válhat, írja az MTI.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.