Meglepő dolgot szagolt ki a kutya egy utas poggyászában

vám
PUBLIKÁLÁS: 2024. február 13. 13:00

Az amerikai vám- és határőrség kutyája szokatlan dolgot, mumifikálódott majmokat szimatolt ki egy Afrikából hazatérő utas poggyászában. A Kongói Demokratikus Köztársaságban tett látogatásáról hazatérő utas azt állította, hogy a poggyászban szárított hal volt, de a bostoni Logan repülőtéren végzett ellenőrzés során négy majom mumifikálódott testét találták meg – írja euronews.

A fotó illusztráció Forrás: AFP/Jody Amiet

Az utas azt állította, hogy a majmokat saját fogyasztásra hozta be az Egyesült Államokba – közölte Ryan Bissette, a CPB szóvivője. Viszont a vadon élő állatok nyers vagy minimálisan feldolgozott húsát, amelyet néha „bushmeat"-ként, magyarul bozóthúsként emlegetnek, a betegségveszély miatt tilos behozni és fogyasztani az Egyesült Államokban. A bozóthús potenciális egészségügyi veszélyt jelent.

mondta Julio Caravia, a vám- és határvédelem helyi kikötőigazgatója.

Ryan Bissette elmondta, hogy nem emeltek vádat az utas ellen, de az összes poggyászát lefoglalták, és a közel négy kilogramm bozóthúst elküldték megsemmisítésre az Amerikai Járványügyi- és Betegségmegelőzési Központnak.

A bozóthús-csempészet Európában is probléma?

A vadállatcsempészet komoly problémát jelent Európában, ezért tavaly októberben nagyszabású bűnüldözési művelet keretében több, mint 2000 illegálisan behozott, veszélyeztetett állatot és védett faanyagot foglaltak le. Az illegális bozóthús-kereskedelem mértékét nehéz felmérni, mivel a hús típusa gyakran nem azonosítható, és a repülőtereken nincsenek meg a szükséges erőforrások a behozatal vizsgálatára.

A csempészek kulcsfontosságú csomópontjai Brüsszel és Párizs.

A kutatók becslése szerint havonta 3,9 tonna bozóthúst csempésznek át a brüsszeli repülőtéren, köztük krokodilokat és majmokat. Ezeknek nagy része feltehetően a szervezett kereskedelembe kerül.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.