Már készül a világ legnagobb, tó vizére épülő karácsonyfája

karácsonyfa
PUBLIKÁLÁS: 2023. november 26. 13:27
Közel két hét van hátra a világ legnagyobb, az olaszországi Trasimeno-tó vizére épülő karácsonyfa világításának felkapcsolásáig. Már javában dolgoznak rajta, hogy a látványosság a karácsonyi ünnepekre hangolja a látogatókat, akik december 8-tól 2024. január 6-ig csodálhatják meg az óriási építményt.
A Trasimeno-tó naplementében fürdőzve, mely Olaszország egyik legnagyobb tava Umbria régióban Forrás: Photononstop via AFP/Photononstop/Stefano Caporali

A Luce sul Trasimeno (Fény a Trasimenón) elnevezésű monumentális terv ötlete 2019-ben született, azaz, hogy megalkossák a világ legnagyobb, épített karácsonyfáját, mely majd beragyogja a Trasimeno-tavat. A terv olyan jól sikerült, hogy azóta minden évben megépítik az umbriai tó vízére. Tavaly 100 önkéntes segítségével készült el.

Az idei kivilágított fa formájú építmény nagyobb és látványosabb lesz a tavalyinál Forrás: Luci sul Trasimeno - Natale a Castiglione del Lago/Facebook

A maga nemében egyedülálló, 1080 méter hosszú és 50 méter széles alkotás elkészítéséhez 7000 méter kábelt, 165 cölöpöt és 2600 füzért használnak fel az idén. Jelenleg is zajlik tehát a munka Castiglione del Lago városában, melynek célja, hogy az alkotás Trasimeno-tó környékére csábítsa a látogatókat a varázslatos adventi időszakban is. Idén is hasonlóképpen építik meg, mint ahogy az a tavalyi kisfilmben látható. Íme!

A Trasimenói fa a maga nemében egyedülálló alkotás nemcsak lenyűgöző méretei és megismételhetetlensége miatt (csak a Trasimeno-tó sekély vizére építhető), hanem azért is, mert minden alkalommal másképpen fest.

Éjjel szinte ragyog a tó közepén Forrás: www.lucisultrasimeno.it

A fa alakja, a fény intenzitása, a visszaverődése a vízen – minden változik attól függően, hogy milyen pozícióból figyeljük, és a pillanatnyi éghajlati viszonyoktól is. Ha valaki mégis teljes szépségében szeretné látni, akkor a Rocca del Leone melletti sétányról érdemes megtekintenie.

Készül a város

Castiglione del Lago középkori óvárosával és a tóparton álló várával már önmagában is vonzó jelenség, ráadásul idén rengeteg adventi programmal készül.

A hangulatos Castiglione del Lago óvárosa advent idején Forrás: lucisultrasimeno.it

A karácsonyi időszakban igazi adventi hangulat költözik a városba Mikulásfaluval, korcsolyapályával, multimédiás úttal, hagyományos karácsonyi vásárral és a történelmi belváros utcáin található kiállításokkal.

Sok karácsonyi meglepetéssel készülnek Forrás: lucisultrasimeno.it

(Forrás: lucisultrasimeno.it)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.