Ókori kikötő, közfürdő és temetkező hely: Páratlan romokra bukkantak Marokkó fővárosában

ásatás
PUBLIKÁLÁS: 2023. november 11. 09:42

Marokkói régészek felfedezték az ország "első" ókori kikötői negyedét, amely az UNESCO világörökségi listáján szereplő Sellával épült egybe, írja az MTI.

Marokkó, Rabat Forrás: Shutterstock/Copyright (c) 2020 Georgios Tsichlis/Shutterstock. No use without permission./Georgios Tsichlis

A római és mór korban (Kr. e. II. és Kr. u. VI. század között) épült, XIII. századi városfallal körülvett Sella (Chellah) a Buregreg folyónál fekszik, és a marokkói főváros egyik legkedveltebb turistalátványossága.

A nemzeti régészeti és örökségi intézet (INSAP) kutatócsoportja a Buregreg folyó bal partján folytatott ásatásokon egy kék mészkővel kövezett teret talált, amelyet építmények - oszlopok, valamint a vallási szertartásoknál használt tömjénoltárok - vettek körül.

- közölte Abdel-Azíz el-Hajari régész, az INSAP professzora, aki újságíróknak mutatta be a helyszínt.

Sella nekropoliszának romjai Forrás: AFP

Hajari, aki a 2023 áprilisában indított projekt egyik vezetője, azt mondta, hogy a kikötői negyedet Krisztus után az I. vagy a II. században építhették, a római korban.

- közölte a szakértő.

A kikötői negyedtől több száz méternyire a régészek más ókori leletekre is bukkantak. Ezek között volt a mintegy 2000 négyzetméteres közfürdő, amely feltehetően a legnagyobb ilyen létesítmény az ókori Marokkóban.

Sella romjai Forrás: AFP

Találtak egy új temetkezési helyet is, amely valószínűleg a Krisztus utáni II. században épült: egy öt fülkéből álló kolumbárium, amelyben valaha hamvvedrek voltak. Rábukkantak az ókori városfal egyik szakaszára, és találtak egy fej nélküli, nőt ábrázoló szobrot.

Mehdi Benszaid kulturális miniszter reményét fejezte ki, hogy a felfedezés révén sikerül a látogatók számát a jelenlegi 500 ezerről 1 millióra növelni évente.

Marokkóban több ókori romváros is található, a leghíresebbek a sellai romok Rabatban, valamint Volubilis Meknesz közelében.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.