A Semmelweis utcában nyitott meg Budapest első marokkói étterme, a város egyik legnépszerűbb közel-keleti éttermével a Byblossal szemben. Mivel a libanoni konyhára alapozó étterem iránt 4 év alatt sem csökkent az érdeklődés, a tulajdonos, Osama Kutaini úgy döntött, hogy nyit egy másikat is az utcában. A 4. szám alatt található Jouri egy másik keleti gyökerű konyhára, a marokkóira épít, írja a welovebudapest.
A Jouri azért is egyedülálló, mert bár közel-keleti konyhából több vendéglátó egység is van Budapesten, ez az első, amely az arab konyha marokkói ágát helyezi a fókuszba.
Osama elmondása szerint ez az egyik fő oka, hogy erre az országra esett a választásuk, mikor az új étterem koncepcióját kialakították: mint mondja, ő úgy ismeri a magyar vendégeket, mint akik nyitottak az új ízekre, a marokkói konyha erős alulreprezentáltsága miatt pedig biztos benne, hogy nemcsak az átutazók, de a helyiek is kíváncsiak lesznek a Jourira.
A Jouriban belső tere és a berendezése egyértelműen jelzi, hogy Marokkóban járunk, és az étlapot is a marokkói konyha fogásai dominálják. Választhatunk a különféle tagine-ok közül, amely egy süveg alakú, mázas marokkói agyagedényben készült húsos ragu. Egy másik tipikus fogás a kuszkusz, ami nem csak a durumbúzából készült köretet jelenti, hanem egy húsos, zöldséges egytálételt is, ami vele készül.
De az előételszekcióban előfordulnak közel-keleti ihletésű darabok is, amelyre
Osama szerinte azért volt szükség, mert bár a marokkói konyha nagyon jó, tulajdonképpen húsos főételekből áll – sem a könnyed előételek, sem a friss saláták nem az erősségük.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.