Amióta a GPS-navigáció része az életünknek, a mobiltelefon-tartó szinte nélkülözhetetlen tartozéka az autóknak. Nemcsak a képernyőre pillanthatunk rá biztonságosan a segítségével vezetés közben, de akkor is jó szolgálatot tesz, ha nincs a kocsinkban kihangosító, hiszen egy mozdulattal felvehetjük és kihangosíthatjuk a hívást, nem veszélyeztetve a biztonságunkat.
Fő a biztonság
Bár a mobiltelefon-tartó használatával könnyebb a navigáció és a telefonálás – még véletlenül sem nyúlunk reflexből a telefon után -, azt azért nem árt szem előtt tartani, hogy a telefon így is elvonhatja a figyelmet a vezetéstől, és bizonyos esetekben részben a kilátást is eltakarhatja. Ezért mindig olyan helyre erősítsük fel az autóban, ahol nem lóg bele túlságosan a látómezőnkbe. Fontos, hogy a használati utasítás szerint, stabilan rögzítsük a tartót a szélvédőhöz vagy a műszerfalhoz, a helytelenül felerősített mobiltartó ugyanis nem tartja megfelelően a készüléket, így az egy nagyobb kanyarban vagy fékezéskor elrepülhet, s akár balesetet is okozhat…
Mielőtt telefontartót választunk, nem árt tisztában lenni a telefonunk pontos méreteivel, így nem érhet váratlan meglepetés. Minden autós telefontartó leírása tartalmazza a támogatott maximális és minimális szélességet, igaz, egyes modellek esetében hüvelykben adják meg a méreteket.
Csipesszel, mágnessel, tapadókoronggal
Az egyik legfontosabb kritérium a telefontartókkal szemben, hogy gyorsan és egyszerűen rögzíthessük a telefont elindulás előtt, majd ugyanolyan könnyen le is lehessen csatlakoztatni a töltőről. Éppen a csatlakoztatás módja az, ami az alapvető különbséget jelenti a különböző típusok között, minden modellt máshogy kell rögzíteni. A megfelelő típus kiválasztása attól is függ, milyen az autó belterének elrendezése. Jó hír, hogy a legtöbb autóba való telefon tartót szinte minden lényeges helyre rögzíthetjük.
A műszerfali autós telefontartó univerzális megoldás, ha találunk a műszerfalon egy lapos pontot, máris nyert ügyünk van. Az egyetlen hátránya az lehet, hogy eltakarja a kilátást, erre célszerű figyelni. Az üvegre tapasztható autós mobiltelefon tartó is jó választás lehet, csak a tapadókorongokra kell figyelnünk, ugyanis azoknak elég erősnek kell lenniük ahhoz, hogy megtartsák a telefont. Emellett az üvegnek makulátlanul tisztának kell lennie a tökéletes tapadáshoz. Az előző megoldáshoz hasonlóan ez a típus is akadályozhatja a kilátást. A klímaberendezés rácsára illeszthető tartók lehetővé teszik a telefon zökkenőmentes használatát, nincsenek útban, és csipeszes megoldásukkal a felszerelésük is rendkívül egyszerű. A mágneses tartók biztosítják a legerősebb tartást. Csak egy lemezt kell a mobiltelefonunk hátuljára ragasztanunk, ez rögzül majd magához a tartóhoz. Ezt a típust leggyakrabban a klímára szokták helyezni.
Extra tipp: Aki rajong a technológia nyújtotta kényelemért, annak érdemes alaposabban körülnéznie, hiszen egy autós telefontartó is kínálhat izgalmas funkciókat. Például vezeték nélkül töltheti a telefont használat közben, igaz, ehhez az kell, hogy a készülék alkalmas legyen ennek fogadására.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.