Kiderült, mikor törlik el a folyadékkorlátozást Ferihegyen

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2023. szeptember 04. 12:24

Már lehet tudni, mennyit kell várni, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is eltöröljék a folyadékkorlátozást. Az 1-es terminálon két év múlva élesíthetik az új rendszert, írja a Turizmus.com.

Forrás: Shutterstock

A közelmúltban több nemzetközi légi kikötő, köztük a Milánó-Linatei, a Róma-Fiumicino, a London-City és a Helsinki Airport is bejelentette: feloldják a fedélzetre felvitt csomagokban lévő folyadékra vonatkozó korlátozásokat.

A világ legtöbb légikikötőjében jelenleg az a szabály, hogy az utasok maximálisan 100 ml-es tartályban tarthatnak folyadékot vagy gélt, és ezeket egy átlátszó, visszazárható műanyag tasakban kell elhelyezni, aminek a kapacitása nem haladhatja meg az 1 litert.

A Budapest Airport már tesztelt olyan CT-berendezéseket, amelyek lehetővé teszik, hogy az utasok ennél nagyobb mennyiségű folyadékot vigyenek a fedélzetre. A jelenleg még széles körben – így Budapesten is – használatos, a kézipoggyászokat átvilágító röntgenberendezések egyelőre nem teljesítik teljes mértékben azokat követelményeket, amelyek lehetővé teszik, hogy az utasok nagyobb mennyiségű folyadékot vigyenek a fedélzetre.

Az érvényben lévő 10×100 ml-es limittől akkor lehet eltérni, ha a budapesti repülőtéren olyan kézipoggyász-ellenőrző CT-berendezéseket helyeznek üzembe, amelyek lehetővé teszik az ennél nagyobb mennyiségű folyadékok hatékony vizsgálatát.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.