Négylábú szupersztárok ugattak a hétvégi Haydn-fesztiválon Koppenhágában

fellépés
PUBLIKÁLÁS: 2023. szeptember 06. 06:35

A színpadon három rendkívül tehetséges kutyát láthatott és hallhatott a közönség szeptember 3-án, a Haydn-fesztiválon Koppenhágában. A négylábú "szupersztárok" a Dán Kamarazenekarral léptek fel, és Leopold Mozart Vadászszimfóniájának harmadik tételében engedték ki a hangjukat.

Cookie, Sophus és Sica, a gazdáikkal együtt nagy komolyzene rajongók, így alap volt, hogy jelentkeznek a felhívásra, amiben a kamarazenekar tehetséges négylábú "énekeseket" keresett. De parancsra ugatni a zenekar ritmusára, nekik sem jött gyakorlás nélkül. A tavasszal kiválasztott három kutya tudatosan gyakorolt a gazdájával bőséges jutalomfalatok segítségével, hogy a hangjuk illeszkedjen a Vadászszimfónia zenéjéhez.

A darab egyébként egyike azon ritka klasszikus zeneműveknek, amelyben a kutyák előkelő és fontos szólista szerepet kapnak. A szimfónia három tételből áll, és "a harmadikban halljuk a vadászat kezdetét, puskalövéseket, majd a kutyák ugatását" - mondta el az AFP francia hírügynökségnek a zenekar igazgatója, Andreas Vetö a fent látható videóban.

Az idős Mozartnak valóra vált az álma Forrás: Screenshot / wikipedia.org

Leopold Mozart darabját igen ritkán adják elő kutyákkal a színpadon, rendszerint előre felvett hangokat játszanak be. A Dán Kamarazenekarnál ez a megoldás fel sem merült. Vetö elmondta, hogy az együttes karmestere, Fischer Ádám évek óta úgy készült a darab előadására, hogy kutyák részvételével szólaltatja meg azt. Korábban az egyesült államokbeli Pittsburgh zenekara is ezt a munkafolyamatot választotta, szóval nem ez az első éneklő kutyás eset, de az biztos, hogy emlékezetes a nézőknek és a kutyasztárok gazdáinak egyaránt - olvasható a boursorama.com cikkében.

Hogy melyik kutyánk mikor kellett ugatnia, azt a gazdáik jelezték nekik csettintéssel vagy éppen karlendítéssel, és persze jutifalatokkal. A felkészülésről készült felvételeket fentebb láthatjátok.

A nyitókép csak illusztráció - Unsplash.com

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.