A hatalmas erdő címmel Brazília élővilágát bemutató szabadtéri kiállítás nyílt csütörtökön Budapesten, a Magyar Természettudományi Múzeum és a Budapesti Brazil Nagykövetség közös rendezésében.
A kiállítást, amely Brazília élővilágán kívül kilenc fenntartható gazdálkodást szolgáló projektet is bemutat, eredetileg a genfi botanikus kertben mutatták be 2019-ben, ahol közel 175 ezren tekintették meg – mondta el a csütörtöki megnyitó ünnepségen Susan Kleebank, Brazília magyarországi nagykövete.
Ezt követően, 2022 szeptemberében és októberében a Fővárosi Állat- és Növénykertben volt látható, ahol 80 ezer látogató nézte meg a tablókat.
A szabadtéri tárlat 30 darab nagyméretű kétoldalas tablón és a hozzájuk tartozó leírásokon keresztül olyan brazil civil társadalmi projekteket mutat be, amelyek ötvözik a környezetvédelmet és a fenntartható fejlődést. A projektek célja az élővilág sokféleségének megőrzése, valamint a természeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodás. Mint Bernert Zsolt, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója mondta, Dél-Amerika nagy erőfeszítéseket tesz a fenntarthatóság ügyében, hogy az ottani helyzet megváltozzon, a népességrobbanás és a gazdasági fejlődés valamilyen módon egyensúlyba kerüljön az ökológiai változásokkal.
Ez a kiállítás is arra hívja fel a figyelmet, hogy hányféleképpen lehet úgy kivenni a környezetünkből, hogy közben vissza is termeljünk" – tette hozzá.
A szabadtéri kiállítás része a Természettudományi Múzeum Múzeumok éjszakájára szervezett latin-amerikai tematikájú programjának, amelyre ecuadori és brazil táncokkal, dél-amerikai finomságokkal, pillangóházzal és négy időszaki brazil kiállítással várja a látogatókat. A programokon a múzeum szakértői bemutatják Közép- és Dél-Amerika izgalmas élővilágát, őslény- és ásványkincseit is, írja az MTI.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.