A borvilág neves szakértői, köztük négy Master of Wine, egy Master Sommelier, 13 nemzetközi borakadémikus, továbbá borászok, kereskedők és sommelier-k érkeznek idén július 7. és 9. között Budapestre, hogy a Winelovers nemzetközi borversenyén megtalálják Kelet- és Közép-Európa legjobb borait - közölték az MTI-vel a szervezők.
A szervezők kiemelték, az idén másodszor meghirdetett Winelovers Wine Awards célja Kelet- és Közép-Európa legjelentősebb borversenyévé válni. Mint hangsúlyozták, a régió borainak még ma is nagy szükségük van az exportlehetőségekre és az exportot támogató marketingre, ebben nyújthat segítséget a Winelovers Wine Awards.
A Budapesten zajló versenyen mintegy 70 nemzetközi szakember bírálja a várhatóan mintegy ezer beérkezett tételt. A délelőtti kóstolók után a zsűri rövid tanulmányi kirándulásokon, borvacsorákon és kötetlen sétálókóstolókon közelebbről is megismerkedhet a régió borászaival, pincészeteivel és borvidékeivel.
A nagyközönség július 8-án kap lehetőséget a bekapcsolódásra, a Winelovers-X - Experts, Exhibiton, Exclusivity nevű rendezvényen ugyanis sétálókóstolóval és mesterkurzusokkal várják az érdeklődőket a szervezők. Nevezni a versenyre az alábbi oldalon lehet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.