Március 15-én ünnepi teljesítménytúrára indulhattok a Gyermekvasút nyomvonalán

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2023. március 14. 13:01

A Gyermekvasút Múzeumáért Egyesület ismét megrendezi a minden évben március 15-én és augusztus 19-én tartott teljesítménytúráját a Gyermekvasút nyomvonalán, derül ki a szervezet honlapjáról.

Teljesítménytúra a gyermekvasút nyomvonalán Forrás: gyermekvasut.hu

A 20 kilométerestúra a Széchenyihegy állomástól indul március 15-én szerdán 8 és 10 óra között. A teljesítendő táv, melynek végpontja a Hűvösvölgyig, a Gyermekvasutas Otthonépületig tart, 20 kilométer, amit 7 óra szintidő alatt kell teljesíteni.

Az útvonal érinti a Gyermekvasút minden állomását, valamint a környék főbb látványosságait – a Normafa-lejtő környékét, a János-hegyi Erzsébet-kilátót, a Nagy-Hárs-hegyi Kaán Károly-kilátót és a hűvösvölgyi Nagyrétet.

A túra egyik érdekessége, hogy az útvonalon felállított ellenőrzőpontokon egykori és jelenlegi gyermekvasutasok fogadják a résztvevőket. A túra közben nemcsak a Gyermekvasúttal, valamint a környékén lévő kirándulóhelyekkel és nevezetességekkel ismerkedhetünk, de próbára tehetjük fizikai állóképességünket, ismerkedhetünka természetvédelem fontosságával, és találkozhatunk más, a Gyermekvasutat és környékét kedvelő természetbarátokkal.

Nevezni induláskor a rajtnál lehet. Előnevezésre idén sincs lehetőség és a csoportok előre bejelentése sem kötelező, de a könnyebb rajtoltatás érdekében célszerű a [email protected] email címen.

A túrán bárki részt vehet, aki az indítás során a részvételi szándékát jelzi, és az egyesületi támogatás összegét befizeti.

A nevezők a rajtnál ellenőrzőlapot és tájékoztató füzetet kapnak. A füzet részletes, szöveges túraleírást és térképvázlatot is tartalmaz.

A szervezők azt tanácsolják a résztvevőknek, hogy az időjárásnak megfelelően, melegen és rétegesen öltözve, a sáros erdei úton való túrázásra alkalmas cipőben jöjjenek! Hasznos lehet még a Budai-hegység legfrissebb turistatérképe, iránytű, szappan vagy kézfertőtlenítő, elsősegély-csomag, esőkabát, (a lassan haladóknak zseblámpa és láthatósági mellény), továbbá feltöltött mobiltelefon a segélykéréshez (és esetleg a tájékozódáshoz). Aki kerékpárral vagy futva kívánja a túrát teljesíteni, az mindenképpen a mezőny elején induljon, kérik a szervezők.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.