Lehet tervezni! A téli menetrendben Budapestről 106 úti cél érhető el

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2022. október 31. 12:53

Több mint 100, egészen pontosan tehát 106 járat a kínálata a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérnek a téli menetrendi időszakra. Nézzük kicsit részletesebben, hova juthatunk el Budapestről!

A nyári vakációk után most az őszi és téli úti célok közül válogathatunk - illusztráció Forrás: PhotonCatcher/Shutterstock

A keleti irányba bőséges a választék, ezek közül a legtöbb járat Szöulba közlekedik. Kína felé az Air China pekingi járata mellett Sanghaj és Csungking lesz elérhető. Sanghajba pedig a Shanghai Airlines Boeing 787-eseivel lehet eljutni. A kínai járatok esetében azonban fontos tudni, hogy a beutazók számára továbbra is karantén kötelező, és a hírek szerint ezen a közeljövőben sem várható lazítás.

Dubaj irányába az Emirates marad a heti öt járatnál, azonban a Flydubai naponta üzemel az útvonalon.

A közel-keleti kínálathoz januárban csatlakoznak a Wizz Air szaúdi járatai, Dzsidda és Rijád heti két-két alkalommal lesz elérhető Ferihegyről, Tel-Aviv felé pedig már októbertől sűrűbben közlekedik a fapados.

A Vörös-tenger legnépszerűbb üdülőhelyei közül Akaba és Hurghada, új útvonalként pedig az Atlanti-óceán Afrikához közeli részén, a Portugáliához tartozó Funchal (Madeira) is megjelenik a Wizz téli kínálatában, kiegészítve a már megszokott Kanári-szigeteki úti célokat.

Nézzük a nyugati országokat!

A LOT New Yorki-i útvonalának szeptember végi leállásával nyugati irányban hosszútávú járat nélkül maradt a budapesti repülőtér a téli időszakra.

A Ryanair 45 útvonalat kínál Budapestről a téli időszakban, 7 megmaradó viszonylaton pedig csökkentette a járatok számát, Lanzarote viszont újként került be a kínálatba.

Október 30-tól az ír Aer Lingus Dublinnal köti össze a magyar fővárost kezdetben heti 3, majd decembertől heti 5 járattal.

Dublinban a kocsmák mellett rengeteg felfedeznivaló van - illusztráció Forrás: brazenhead.com

Járatcsökkenésre is számítani kell. Az október 30. és december 31. közötti időszakban például a KLM 189 helyett csak 138 járatot közlekedtet Amszterdam és Budapest között, az Air France pedig 420 helyett 381-et Párizs-CDG-ről. Ugyanebben az időszakban a Lufthansa Frankfurtból 360 helyett 246, Münchenből pedig 288 helyett 186 járatot üzemeltet a magyar fővárosba, emellett a Eurowings is jelentősen mérsékli üzemelését Budapest és Düsseldorf, Hamburg, Köln, illetve Stuttgart között.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetőjének, egy korábbi szakmai workshopon elhangzott közlése szerint az idei évben összesen 11,8-12 millió utasra számít, amely a 2016-os forgalomnak felel meg – írja cikkében az airportal.hu.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.