Az első helyszínünk nem is lehetne más, mint a minden évszakban gyönyörű Vácrátóti Arborétum, ahol pont egy éve ilyenkor októberben jártunk, és felfedeztük minden zegét-zugát, amikor már váltották a színüket a levelek.
Az ország egyik leghíresebb és legnagyobb botanikus kertjében 13 ezer fajta növényt találunk, melyeket Vigyázó Sándor gróf kezdett összegyűjteni a hatalmas park területén, miután 1871-ben megvásárolta azt a Géczy családtól. A kert kialakításával a legjobb hazai kerttervezőt, Jámbor Vilmost bízta meg. Ha ma sétára indulunk a védett természeti helyszínen, kicsivel több mint 3100 fát számolhatunk meg, és pihenhetünk a sziklakertekben is.
Az arborétumnak van egy trópusi- és pálmaháza is, amiben olyan különleges növényeket találni, mint a madagaszkári hosszú levelű, az utazók pálmájaként emlegetett legyezőbanán, aminek a beporzását a lemurok végzik a szigeten, akik a bőséges nektár miatt keresik fel a virágokat. Szintén itt tekinthető meg a trópusi papagájvirág (Strelitzia reginae), mely III. György angol király feleségéről, Charlotte von Mecklenburg-Sterlitz-ről kapta a nevét. De a papagájvirág, a kubai királypálma, és a hordó kaktuszok mellett, historizáló kerti építmények is várják a látogatókat.
Ennek a Budapesthez közeli, erdészeti arborétumnak a telepítését a Gödöllői Erdőigazgatóság 1902-ben kezdte meg. A park alapításának eredeti célja az volt, hogy olyan fafajokat honosítsanak meg, melyek hazánkban nem alkottak állományokat, ilyenek voltak például a fenyők. Az arborétum érdekessége, hogy a természetben megtalálható fafajok és a nemesített erdészeti fajták génbankjaként is működik. Erdei fenyő, kocsányos tölgy, akác, vörösfenyő és sok egyéb faj törzsültetvényei élnek itt a mai napig – olvasható a Parkerdo.hu oldalán.
Az arborétum hatalmas, 350 hektárnyi területen működik, de ennek csak 10%-a parkjellegű. Így viszont jól körbejárható, és egyes részein még piknikezésre és szabadidős sporttevékenységre kialakított helyszínek is vannak.
Mikor kislány voltam, és a nagyszüleimnél jártam, nem is tudtam, hogy Vépen is, Szombathelytől nem messze, találni egy arborétumot. Méghozzá egy olyan kincsként őrzött helyen, mint az Erdődy-kastély és annak parkja. A lankás dombok között megbújó parkot a 17–18. századtól barokk, romantikus, majd tájképi jellegű kertként művelték.
A második világháború alatt azonban a kert és a kastély is komoly károkat szenvedett, és egy ideig úgy tűnt, semmi sem mentheti meg az enyészettől. De végül az egész terület műemlékvédelem és természetvédelem alá került, és fokozatosan helyreállították. Ma a vépi arborétumban egészen különleges tölgy- és fenyőgyűjteményt találunk.
A Kám község déli határában található Jeli Arborétumról minden év májusában írnak az újságok, és a Travelo.hu is ajánlja a természetjáróknak, mivel ebben az időszakban virágzik a kert látványos rododendron – babérrózsa, hangarózsa – gyűjteménye.
De az arborétum, melyet Dr. Ambrózy-Migazzi István gróf hozott létre 1922-ben, akkor is megér egy sétát, ha éppen nem hullámzik benne virágtenger, mivel 118 hektáros, országosan védett területén a virágokon kívül is van mit látni, például a Hétforrást és az Óriások erdejét is.
Címlapkép forrása: Jeli Arborétum (Kám) / ©Szilvia Balga / Facebook
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.