Az első balatoni kolbászfesztivál helyszínéül az erdei környezetben megbújó AMFI-t választották a szervezők. Ide tervezik azt az új kolbásztöltő és -sütő fesztivált, aminek megrendezésében összefog Alsóörs, Csopak, Felsőörs, Lovas és Paloznak.
A hagyományteremtő céllal tervezett eseményt november 5-re időzítették. A fesztiválra eddig már 18 csapat jelentkezett; érkezett regisztráció helybeli emberektől, civil közösségektől és intézményektől, ahol adományt is gyűjtenek óvodáknak, iskoláknak. A kolbásztöltő és -sütő versenyre még október 17-ig lehet jelentkezni. A verseny fővédnöke Nagy István agrárminiszter, védnöke pedig Fásy Ádám, aki Zeneexpressz nevű csapatával érkezik - olvasható a Veol.hu cikkében.
A helyszínen, illetve a planetáriumban egész nap kitűnő programokkal várják majd a családokat. A program célja még az is, hogy találkozzanak egymással, illetve még inkább összekovácsolódjanak a Balaton északi partján élők.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.