Megrázó, elgondolkodtató, fenséges! Jön a Sajtófotó Kiállítás

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2022. szeptember 19. 13:03

A világ egyik legnagyobb nemzetközi sajtófotó kiállítását, ahol hiteles képeket és történeteket láthatunk az elmúlt évről, szeptember 23-tól október 30-ig nézhetjük meg a Magyar Nemzeti Múzeumban Budapesten.

Nemzetközi díjátadó Amszterdamban. Az európai régió nagydíját Konstantinos Tsakalidis kapta az Evia-szigeti tűzvész alatt készült fotójáért Forrás: Nemzetközi Sajtófotó Kiállítás / FB

A kiállítás hivatalos honlapja szerint a World Press Photo hét évtizedes történetének legnagyobb változását hozta meg 2022-ben azzal, hogy a világ legrangosabb pályázatának előzsűrizését regionálissá tette. Ez azt jelenti, hogy a helyi események fotói értőbb értékeléssel lettek elbírálva.

A globális zsűrizés előtt külön-külön értékelték az afrikai, az ázsiai, az európai, az észak- és közép-amerikai, a dél-amerikai, a dél-kelet-ázsiai és óceániai régióból küldött pályaműveket.

Az elmúlt évben 4066 fotográfus 130 országból 64823 fotóval pályázott. A kiállításon, aminek a premierje Amszterdamban volt májusban 138 képet láthatunk. Emellett Budapesten egy kísérő kiállítást is megnézhetünk a jegyünkkel, melynek címe "Lábnyomunk - Az ember hatása bolygónkra".

A tárlatot kedden, szerdán, csütörtökön és vasárnap 10 órától 18 óráig látogathatjuk, pénteken és szombaton, október 23-án pedig 10 és 20 óra között. A teljes árú belépőjegy 2900 forint. Arra figyeljünk, hogy a World Press Photo-ra október 23-án is belépőt kell váltani, mivel külső, befogadott tárlatról van szó. A Nemzeti Múzeum saját kiállításai október 23-án ingyenesen tekinthetők meg.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.