Ez az 5 magyar helyszín lett most történelmi emlékhely

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2022. augusztus 01. 13:44
A történelmi emlékhely olyan, a nemzet vagy valamely velünk élő nemzetiség történelmében meghatározó jelentőséggel bíró helyszín, amelyet a kormány rendelettel történelmi emlékhellyé nyilvánít. A most beválasztott 5 helyszínnel 60 történelmi emlékhely lett Magyarországon. Ismerjük meg kicsit jobban ezeket a jelentős színtereket!

Három új helyszín, melyek 1848-hoz köthetők

A mostani döntés alapján három olyan helyszín lett történelmi emlékhely, amelyek az 1848-as forradalomhoz,és az azt követő szabadságharchoz kötődnek. Így történelmi emlékhely lett a Landerer-nyomda, ahol a forradalom követeléseit megfogalmazó 12 pontot és a Nemzeti dalt nyomtatták.

Landerer nyomdagépe Forrás: Fotothaler R/Wikipedia

A szabadságharc legfényesebb diadalainak emlékét őrző isaszegi és tápióbicskei csatatér is listára került. Az isaszegi csata során Isaszeg és Gödöllő között került sor a tavaszi hadjárat első szakaszának döntő csatájára. 1849. április 6-án a tét mind a két hadsereg számára nagy volt.

Ha a magyarok győznek, a császári-királyi hadseregnek Budára vagy Vácra kell visszavonulnia, s ezzel befejeződik a Duna–Tisza köze felszabadítása. Ha a császári-királyi hadseregre mosolyog a hadiszerencse, a magyar fél kénytelen visszavonulni, s biztonsággal csak a Tisza vonalán szilárdíthatja meg helyzetét.

Az isaszegi csata emlékműve Isaszegen Forrás: FGG/wikipedia

A tápióbicskei csata jelentős összecsapásnak számít az 1848-49-es szabadságharc tavaszi hadjáratának kezdetén. Klapka György és Damjanich János vereséget mért Josip Jelačić erőire Tápióbicskénél 1849. április 4-én.

Itt forgatták a Tenkes kapitányát

Most megválasztott történelmi emlékhely a Siklósi Vár is, a magyar történelem viharos századainak szemtanúja. Erődjének első falait még a 13. században, 1260 körül rakták le. Az első írásos emlék 1294-ből való, és a pécsi káptalanság irattárában megtalálható. A várat a Tenkes kapitányából sokan jól ismerhetik.

A siklósi vár Forrás: Zsolt Biczo/Shutterstock

Az 1964-ben vetített 13 részes, fekete-fehér magyar televíziós sorozat Magyar Televízió első és egyik legsikeresebb sorozata. A Zenthe Ferenc által alakított, furfangos Eke Máté összegyűjti a szegényeket, és a tenkeshegyi várban felütött tanyájukról indulnak a labancok elleni portyákra, miközben sok borsot törnek a siklósi labanc ezredes orra alá, majd a várat is elfoglalják.

A Szabolcsi földvár, amelyet a magyarok is alig ismernek

És jöjjön az 5., talán legkülönlegesebb helyszín! Szabolcs megyének az északi sarkában, Rakamaz fölött terül el, Tokajjal szemben ez a kis, pár száz főnyi lakosságú falucska;. Maga a falu a földvár lejtőjén található. Ezen a tájon nagy homokdombok vannak, s ezek egyikét használták fel még az avarok egy földgyűrűnek az építésére.

Négy kapu vezetett be a várba, ma is felismerhetően. Még harminc évvel ezelőtt megtalálták a cölöpöket, amelyek hídoszlopai voltak a hajdani mocsár felett. Az alföldi földvárak csaknem mind elenyésztek, s hogy ez ma is megvan, megbecsülhetetlenné teszi ezt a különös építményt.

Nemzeti identitásunk jelképei

Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója a bővítés kapcsán elmondta: kiemelten fontosnak tartja, hogy történelmünk jeles helyszínei minél kitüntetettebb figyelmet kapjanak, és beépüljenek a köztudatba nemcsak mint helyszínek, de mint magyarságunk és nemzeti identitásunk fontos építőkövei is – olvasható a Nemzeti Örökség Intézetének weboldalán.

A salgótarjáni Debrecen 8 tér egy korábbi, történelmi emlékhellyé nyilvánított hely Forrás: https://intezet.nori.gov.hu/

„A Nemzeti Örökség Intézete kiemelt figyelmet fordít a nemzeti és történelmi emlékhelyek népszerűsítésére és megismertetésére, ezért számos fórumot biztosít a különböző helyszíneknek a tudásmegosztásra és a fenntartók tapasztalatainak átadására.

Emellett a formálódó Nemzeti Emlékezetpedagógiai Programunk elsődleges helyszínei lesznek a nemzeti és történelmi emlékhelyek, így a középiskolásoknak élményszerű, tapasztalaton alapuló ismeretszerzéssel tudjuk átadni történelmünk jelentős eseményeit és azok mára gyakorolt hatásait" – tette hozzá.

Forrás: siklosivar.hu, Szabolcsi Földvár/Facebbok, MTI

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.