Szinyei Merse Pál Léghajója (1878) mindig is az egyik legnépszerűbb magyar festmény volt, de az utóbbi időben még a szokásosnál is nagyobb figyelem övezi. Ennek a vidám festménynek a mintájára készült el a Városliget Ballon-kilátója, amely már hónapok óta föl-le közlekedik a budapesti égbolton.
Most a VI. kerületi Szinyei Merse Gimnázium is úgy döntött, hogy az intézmény névadójának léghajójával díszítik ki az épület tűzfalát. A Neopaint csapata, akikről legutóbb a Dob utca 35. szám alatt lévő tűzfalfestése kapcsán írtunk, már meg is kezdte a gimi falának festését.
Szinyei Merse Pál 1878-ban egy különös élmény miatt ragadott ecsetet; sógora léghajóra szállt és ennek hatására született a Léghajó című kép. A festő komolyan érdeklődött a technikai újítások iránt – mücheni akadémiai évei alatt például repülőgép összeállításával is megpróbálkozott –, így sógora léghajós utazása azonnal megihlette.
"Legszívesebben ő maga is vele tartott volna, hiszen a magasra felszálló embert már nem kell hogy érdekeljék földön nyüzsgő társai. Festményén így lett a nehézkedési erőt legyőzni képes léghajó lebegése egyben az emberi gondolatok szárnyalásának és a művészi szabadságnak a szimbóluma." – olvasható a Magyar Nemzeti Galéria oldalán, ahol az eredeti festményt is megnézhetjük.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.