Amint a térség honlapján is olvasható, 21 település mintegy 100 látnivalója és programja várja itt a látogatókat egész évben, akár egy nyári hajókirándulást tervezünk a Kis-Dunán, vagy részt vennénk egy szüreti- gasztronómiai fesztiválon ősszel.
A Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség két központja, Szigetszentmiklós és Ráckeve; előbbi ipartörténeti emlékeire, utóbbi pedig a Magyar Kultúra Városa 2010 címre lehet leginkább büszke, a gazdag kulturális programok és épített örökségek mellett. Mindkét helyszín tökéletes kiindulópont, ha felfedezőútra indulnánk a térségben.
Ennek a túrának az egyik legkényelmesebb módja, ha hajóra ülünk. A tematikus hajókirándulás egy lassú, kényelmes, tájban gyönyörködős program. Mivel az evezéssel itt nem kell bajlódni, ezért a kisbabás családolnak és a nyugodtabb utakra vágyó szenior korosztálynak ajánlják ezeket az utakat.
A 30 fős kirándulóhajók nagyobb társaságoknak is helyet tudnak adni, a 10 fős kishajókkal azonban már teljesen egyénre szabott, különleges programlehetőségek is megnyílnak. Benevezhetünk például egy napfelkelte- vagy naplemente túrára, indulhatunk vezetett madárlesre, de akár egy több tételes borkóstoló is lehet a hajós program része – vagyis szinte bármi, amire épp a társaság vágyik.
A Kis-Duna mentén több fürdőhelyet is találunk, de a térség egyik legkedveltebb úti célja a szigetcsépi szabadstrand, amely évről évre újabb szolgáltatással bővül. Az árnyas fákkal övezett öböl mentén találunk játszóteret, strandröplabda- és focipályát, a fürdőzőktől kellő távolságra egy kishajó kikötőt, a partmenti büfében pedig kényelmesen megebédelhetünk. Itt is lehet kenut és SUP-ot bérelni, az ide látogatók tehát egy egész napot eltölthetnek azzal, hogy a Duna-ágon bóklásznak.
Hasonló élményeket kínál Ráckeve, amelynek szabadstrandján vagány, kalózhajós játszótér működik, és egy elkülönített rész áll a vízitúrázók rendelkezésére. Szigethalomnál is érdemes megállni, mivel itt nem csupán vízi túrákhoz lehet eszközöket bérelni, de van vadaspark is egy elkerített, állatmentő részleggel, ahol a gyerekek kisállatokat simogathatnak, és egy kis erdei sétát követően még kisvasutazni is lehet.
Aki pedig itt tölti az augusztus 20-i hétvégét, az látogasson el a Summerfest Nemzetközi Folklórfesztiválra, amit augusztus 15-től 20-ig tartanak a szigetszentmiklósi Városi Könyvtár és Közösségi Házban, illetve a Fesztiválszínpadon a Szent Erzsébet téren. A programkínálatban találni színházi előadásokat, koncerteket, gyermekszínházat, Duna parti programokat és az itt élő nemzetiségek néptánc együtteseinek előadásait. Jegyek még kaphatók.
A 2007-ben átadott Életfát Szigetbecsén találjuk. Az alkotás mára a település jelképévé vált. Nemes Ferenc fafaragó szobrász munkájának köszönhetően a Balassi téren egy olyan mű áll, amelyet mind a lakosság, mind a településre látogatók megkedveltek.
Magyarország egyetlen fennmaradt gótikus szerb-ortodox templomát Ráckevén keressük. A 15. századi Nagyboldogasszony szerb-ortodox templom az idő múlásával egyre díszesebb lett és gyarapodott. Bizánci freskókat találunk a lábazattól egészen a mennyezetig.
Ráckevén, az új városháza épületében vár mindenkit a tornyos kilátó, ahol közel 40 méteres magasságból csodálhatjuk meg a körpanorámát. 1901-ben a középkori régi városháza helyén épült fel a szecessziós stílusú tornyos, új városháza. Ennek a tornyában található a Tűztorony-kilátó, ahonnan tiszta időben láthatók a budai hegyek, Százhalombatta és Ercsi tornyai, de akár a Velencei-dombság is.
A tassi zsilipet az 1870-es években építették fel, akkor amikor a Duna-ágat a Csepel-sziget felső végénél az akkor ott folyó munkálatok következtében lezárták. A tervezők úgy gondolták, hogy a dunai vízhozamot a főmederbe irányítják, annak „karcsúsításával" megakadályozhatják az 1838. évi nagy jeges pesti árvízhez hasonló „folyami jégdugók" kialakulását.
A Csepel-sziget egyetlen állatparkja, a Szigethalmi Családi Vadaspark 2014 augusztusában nyitotta meg kapuit.
A szigethalmi Európa Mérföldkövet 2004. május 1-jén adták át az Európai Unióhoz való csatlakozás alkalmából.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.