Megnyílt a Szépművészeti Múzeum felújított Barokk csarnoka

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2022. június 03. 16:03
Átfogó felújítást követően pénteken megnyílt a Szépművészeti Múzeum felújított Barokk csarnoka, így csaknem 80 év után látogatható újra egyidejűleg az épület három, a legfontosabb építészeti stílusjegyeket megidéző, impozáns nagy csarnoka.

A Reneszánsz, valamint a 2018-ban, átfogó rekonstrukció után megnyílt Román mellett péntektől a most felújított, csaknem 800 négyzetméteres Barokk csarnokot is birtokba veheti a nagyközönség - írja az MTI, a Szépművészeti Múzeum közleményére hivatkozva.

Szépművészeti Múzeum Barokk csarnoka Forrás: © Szépművészeti Múzeum/Facebook

A most átadott Barokk csarnok a múzeumépület átfogó felújításnak és modernizációjának köszönhetően újult meg. Az intézmény városligeti szárnyának felújítása ezzel gyakorlatilag befejeződött: az épület rekonstrukciójának utolsó szakaszában, 2021 végén a Régi Képtár 17. századi, tavasszal pedig a 18. századi művészetet bemutató kiállítóterei nyíltak meg a látogatók elől.

A most megnyílt múzeumi térben mintegy negyven, a csarnok építészeti stílusához kapcsolódó szobrot és domborművet is megcsodálhatunk,

köztük az itáliai öntőműhelyek kisbronzait, valamint velencei mesterek márványból és fából faragott remekműveit.

A szobrok mellett a nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő itáliai, spanyol és német kollekcióból kiválasztott mintegy harminc festménnyel is találkozhat itt a közönség, képet kapva a barokk festészet stiláris sokszínűségéről és tematikus gazdagságáról.

A Szépművészeti 2015-ben kezdődő felújítását és modernizációját 2020-ban a legjelentősebb európai műemlékhelyreállítási díjjal, Europa Nostra-díjjal ismerték el.

Az 1906-ban megnyílt Szépművészeti Múzeum építészeti stílusokat megjelenítő, historizáló belső terei közül a Barokk csarnok idézi fel az építkezés korához legközelebb álló stílust.

Az eredeti tervek szerint ennek a térnek nemcsak a kialakítása emlékeztetett volna a 17-18. század művészetére, de az ebben a korszakban készült híres szobrok gipszmásolatai is ide kerültek volna. A Barokk csarnok belső dekorációjának tervezése során az is felmerült, hogy a Román és Reneszánsz csarnokhoz hasonló díszes festést kapjon. Ez végül nem valósult meg, csak az aranyozott stukkódekoráció készült el, és a barokk szobrok másolatainak beszerzése is elmaradt.

Így a csarnok kezdetben nem is kiállítótérként, hanem a gipszmásolatok és modern szobrok raktáraként működött.

A 2. világháború után a terem középső részében 19. és 20. századi szobrokból rendeztek tárlatot, a pillérek mögötti körfolyosót pedig – paravánnal leválasztva – raktárnak és közlekedőnek használták.

A következő évtizedekben ismét raktárként funkcionáló teret a múzeum korábbi, 1987-ben elkezdett, kisebb léptékű rekonstrukcióját követően, eredeti barokk festményekkel és szobrokkal berendezve, 2000-ben nyitották meg.

A 2015-ben indult átfogó múzeumrekonstrukció során a termet újból felújították, és a most megnyílt csarnok a barokk festmények és szobrok újrarendezett kiállításának is otthont ad – áll a közleményben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.