Rekordszámú hattyú gyűlt össze a szakmári halastavakon

Kecskemét
PUBLIKÁLÁS: 2021. október 21. 12:54

Hattyúk tavává változtak a szakmári halastavak, ahol rekordmennyiségű, 674 bütykös hattyút számolt össze tegnap Tamás Ádám, természetvédelmi őr. Nincs tudomásunk róla, hogy ennél nagyobb csapat valaha is tartózkodott volna Bács-Kiskun megyében – olvasható a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának Facebook-oldalán.

A bejegyzés szerint mindössze 3-4 pár volt idén a helyi költő állomány, de a nyár folyamán már 200-300, főként ivaréretlen, ún. átnyaraló példány tartózkodott a tórendszeren. Az őszi vonulás idején a hazai állomány feldúsul az északról érkezőkkel, melyek a fagyok beálltáig itt próbálnak meg áttelelni. A madarak egy része a tavakon főleg vízinövényekkel táplálkozik, de nem ritkán kijárnak a környező tarlókra, vetésekre összeszedni az elhullott magvakat, valamint repcét, gabonát legelni.

Időnként gyűrűvel ellátott egyedek is felbukkannak, ezek többnyire a Balatonról és a Dunakanyarból érkeznek a tavakra, de a nemzeti park munkatársai megfigyeltek már szlovák és lengyel gyűrűs madarakat is. A fotókon látszik, hogy a szakmári halastavakon a hattyúk mellett több, fenséges látványt nyújtó rétisas is tartózkodik.

Címlapkép forrása: moonzigg / Pixabay

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.