Színház a város címmel indított új előadás-sorozatot a Jurányi, mely több ponton is eltér a megszokottól. Először is, nem színházteremben láthatjuk a produkciókat, hanem a város különböző pontjain, mint például a Filozófusok kertjében vagy a Margitszigeti Vadasparkban. Másodszor az előadás nincs időhöz kötve: bármikor részesei lehetünk, bár produkciónként változhat, hogy melyik napszak a legideálisabb.
Az előadás tulajdonképpen egy hangjáték, mely valamilyen módon egy adott helyszínhez kötődik. Az online jegyvásárlást követően a telefonunkon hallgathatjuk végig a hangjátékot - olvasható a színház oldalán.
A Városmajorhoz kötődő előadás például az első világháborús emlékműnél indul, és a program szerint egyedül, alkonyatkor érdemes érkezni. A Lukács fürdő kertjében a két platánfával szemben állva arról hallgathatunk mesét, hogy mi mindennek voltak szem- és fültanúi a platánfák az elmúlt évtizedekben. A Filozófusok kertjében hallgatható Csoportterápia című előadáshoz az Ábrahám szobra mögötti kis lépcső tetejét javasolják, mert innen a legjobb a rálátás az összes szoborra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.