Megkezdődött a Csabai Kolbászfesztivál, lehet menni kóstolgatni

új helyszín
PUBLIKÁLÁS: 2021. október 29. 09:07

A szervezők tájékoztatása szerint a fesztivál újdonsága, hogy idén nem a városi sportcsarnok mellett, hanem az elmúlt években hazai és uniós forrásokból felfejlesztett CsabaParkban szervezik meg a háromnapos rendezvényt, ami a mai naptól, október 29-től október 31-ig várja a látogatókat.

10 órától már lehet készülni az ínycsiklandozó illatokra... Forrás: MTI Fotó / Lehoczky Péter

Az új helyszínen egy több mint ötezer négyzetméteres sátorban helyezték el a nagyszínpadot, ahol három nagykoncertet is hallhatnak majd a látogatók - mondta el Hégely Sándor fesztiváligazgató az MTI-nek.

Bár a járványhelyzet miatt idén elmarad az utóbbi években több mint félezer csapatot megmozgató kolbásztöltőversenyek sora, de 50 csapatos, meghívásos alapon szervezett kolbásztöltő-bemutatókat azért szerveznek péntekre és szombatra.

A töltöttkáposzta-főzési és disznóvágás-bemutató idén sem marad el, és a résztvevők a helyi termékek közül is válogathatnak. A fesztivál egyik "legszakmaibb" programját is megtartják: a nemzetközi szárazkolbász-verseny versenyzőinek október 30-án, 11 órától szurkolhatunk - olvasható a csabaikolbaszfesztival.hu oldalon.

A felvétel 2016-ban készült, még a Városi Sportcsarnok területén felhúzott sátorban Forrás: MTI Fotó / Lehoczky Péter

A fellépők között ott lesz a Budapest Bár, Kowalsy meg a Vega, a Bagossy Brothers Company, a Balkán Fanatic és a Magna Cum Laude. A koncertek mellett gyerekprogramokkal is készülnek a szervezők, vasárnap pedig családi nap lesz, amikor a belépés mindenki számára ingyenes.

Figyeljenek rá, hogy a fesztivál csak védettségi igazolvánnyal, vagy 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel látogatható, antigén gyorsteszt elvégzésére a helyszínen van lehetőség.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.