Érdekesség a KitKat csokival kapcsolatban, hogy Japánban az egyetemre felvételizők úgy tartják, a KitKat szerencsét hoz a vizsgán. A szokás Kyushu szigetéről ered, mivel az ottani dialektusban a csokoládé neve úgy hangzik, mintha azt mondanánk „Kitto katsu to!", azaz „Tuti nyertes!"
Éppen ezért ennek a csokoládénak már több mint 350 ízvariációja létezik, amik közül a Ruby, a Matcha zöld teás és a Gold ért el hozzánk hivatalosan. Persze a jobb ázsia élelmiszerboltokban már egy ideje kaphatók a mini KitKat csokik is, amik epres, karamellás, szilvaboros és sajttorta ízben is hódítanak. De a vegán változatra eddig még várni kellett.
A csokoládét gyártó Nestlé híre szerint azonban a várakozásnak vége, hosszas kutatás és kísérletezés után ugyanis piacra dobták a KitKat V névre keresztelt növényi alapú változatot is, mely a Rainforest Alliance-szel együttműködésben 100%-ban fenntartható forrásból származó kakaót tartalmaz.
„A fejlesztése során kiemelt szempont volt a tökéletes ízélmény. Az összetevők terén szerzett tapasztalatainkat felhasználva addig tökéletesítettük a terméket, amíg meg nem találtuk az eredeti csokoládés KitKat vegán alternatíváját" – mondta Louise Barrett, a Nestlé yorki édességtechnológiai központjának vezetője. Az új csokoládéváltozatot a Spar áruházakban lehet majd először kapni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.