A 'vajon lesz-e Ausztriában síszezon' kérdése pontosan megmutatja lényegét a járvánnyal együttjáró, korábban elképzelhetetlennek tűnő bizonytalanságnak. A választ mi is tavaly ősszel kerestük először, amikor a magasra ugró járványmutatók miatt már ott volt a levegőben, hogy azon a télen határaink zárva, a síléceink pedig waxolatlanul maradnak. Úgy is lett. Ugrott a síelés, a magashegyi levegő, és vele együtt sok minden. Most viszont nagyon úgy néz ki, az idei tél végre más lehet – még ha meg is marad amolyan másképpen másnak.
Legalábbis szerda délelőtt Dr. Christoph Eisinger, Ausztria legnagyobb sírégiójának, a Ski Amadénak az ügyvezetője azzal a jó hírrel kezdte budapesti sajtótájékoztatóját, hogy bizony lesz 2021/22-es síszezon, és ha minden jól megy, idén ennek már a külföldi turisták is örülhetnek. Reményeit arra alapozza, hogy az elmúlt síszezonban a korlátozások ellenére az osztrák síközpontok különleges feltételek mellett, de mégiscsak megnyithattak, ahogy a Ski amadé síterepei is, ők pedig bizonyítottak.
"Igaz, hogy az FFP2-es maszk viselete a síelés kivételével mindenhol kötelező volt, ahogy a másfél méteres távolságtartás is, és még a felvonók is csak félig megtöltve közlekedhettek. De az elmúlt időszakban az osztrák síterepeknek sikerült bizonyítania, hogy biztonságban lehet nálunk síelni. Egyetlen fertőzést sem regisztráltak a sírégiónkban" – fogalmazott a Ski Amadé ügyvezetője, majd hozzátette, bár a felvonók és a kabinok idén már 100 százalékos kapacitással működnek majd, és megszűnik a kötelező távolságtartás is, néhány korlátozás továbbra is érvényben is marad.
Ausztria szeptember közepétől a három szintes modellt alkalmazza a koronavírus-járvány elleni óvintézkedések kapcsán. A védelmi intézkedések szigorítása vagy lazítása az aktuális koronavírus-helyzet függvényében lép életbe – jelenleg az intézkedések 1. szintje alkalmazandó. A téli szezonra vonatkozó új szabályokat pedig hétfőn az osztrák egészségügyi és turisztikai miniszter közös sajtótájékoztatón ismertette, ezek a következők:
• Kötelező FFP2-es maszkot viselni a zárt helyeken, köztük a hotelekben, éttermekben, hüttékben és a sífelvonók zárt gondoláiban. A 7 és 14 év közötti gyerekeknek maszk helyett az is elég, ha egy sállal, csősállal eltakarják a szájukat és orrukat, de a 7 év alatti gyerekekre még ilyen előírás sem vonatkozik.
• A Magyarországról Ausztriába utazóknak nem kötelező a regisztráció, de a belépéshez továbbra is szükség van negatív koronavírus-tesztre, érvényes védőoltásra vagy gyógyulási igazolásra. Az előzetes, kötelező regisztráció csak azokra vonatkozik, akik a tesztet a határátlépés után szeretnék elvégeztetni. A zöld uniós védettségi igazolvány 3G-igazolásként használható.
• 3G-szabály érvényessége: csak a genesene (gyógyult), geimpfte (beoltott) vagy getestet (tesztelt) személyeknek jár az ún. 3G-s védettségi igazolás. Az idei síszezonban tehát csak a betegségen átesett, a beoltott, vagy a 48 óránál nem régebbi negatív PCR-tesztet felmutatók vásárolhatnak síbérletet és jegyet, 12 év alatt azonban nincs szükség ilyen igazolásra. Az adventi vásárok is csak 3G-igazolással látogathatók.
• A hotelek és éttermek is a 3G-szabály szerint fogadnak vendégeket (ezt a bejáratnál megállító táblákon is jelzik), de szeptember 15. óta az antigén gyorstesztek érvényességi ideje 48 óráról 24 órára csökkent. Negatív PCR-tesztből azonban továbbra is elég 48 órásat felmutatni, vagyis kettőnél több napos ott tartózkodás esetén 48 óránként kell a teszt elvégzését megismételni.
Ausztriában a turistákat is ingyen tesztelik a különböző tesztutcákban, és számos hotelben is elvégzik azt 24 órán belül.
Az ingyenes tesztutcákba előre kell foglalni helyet és időpontot, ehhez itt talál listát tartományonként.
Bár tavaly ilyenkor még pont a síelés utáni esti bulik betiltásáról olvashattunk, az idei szezonra ezt feloldotta az osztrák kormány, ugyanakkor szigorították a részvétel feltételeit. Ennek értelmében az esti órákban a szórakozóhelyeken és a síelés utáni aprés-ski szolgáltatást nyújtó helyeken (hüttékben, szaunákban) csak a beoltottak, a fertőzésen átesettek és a negatív PCR-tesztet felmutatók vehetnek részt, az antigéntesztet nem fogadják el. Ha azonban a rossz járványügyi mutatók miatt Ausztria átáll a 2. és 3. védekezési szintre, akkor ezek a síelés utáni programok már csak oltással vagy gyógyult státusz igazolásával látogathatók, vagyis életbe lép a 2G-szabály.
A 2. szint 7 nappal azután lép életbe, hogy a kórházakban az intenzív ellátásra szoruló betegek száma meghaladja a 300-at, 3. szintre pedig akkor váltanak, ha ez a szám 400 fölé emelkedik – olvasható az Austria.info oldalon.
További fontos információ, hogy Ausztriában jelenleg csak a BioNtech/Pfizer, AstraZeneca (ill. Covishield), Johnson & Johnson, Moderna és a kínai Sinopharm és Sinovac vakcinákat fogadják el. De Sinopharm és a Sinovac csak a beutazáshoz elfogadott, vagyis nem érvényes belépési tesztként az egyes szolgáltatások igénybevételéhez. Hogy az orosz vakcinával oltottakat mikor és milyen feltételekkel engedik be az országba, hamarosan kiderül, ugyanis a napokban döntenek arról, hogy a Szputnyik V-vakcina is megkaphatja-e az uniós engedélyt. Addig pedig marad számukra a PCR-tesztelés vagy az antitest-vizsgálat, erről részletesen korábban a Síelők.hu írt.
A sajtótájékoztatót Dr. Christoph Eisinger, a Ski Amadé ügyvezetője azzal zárta, hogy az idei téli síszezon kapcsán optimisták és bizakodók. Az elmúlt hónapokban ugyanis folyamatosan végeztek piackutatásokat, a felmérésekből pedig egyértelműen kiderült: az emberek már nagyon vágynak a síelésre, vágynak az alpesi lejtőkre. És bár ezt a szezont még 15-20 százalékos bevételkieséssel tervezik, várakozásaik szerint a 2022/23-as síszezonra már ismét normalizálódhat a helyzet.
Mindeközben Bécsben tegnap ismét szigorításokat jelentettek be a koronavírus-fertőzöttek számának gyors növekedése miatt, a korlátozásokról és azok érvényességének időtartamáról ebben a cikkünkben olvashatnak. Arról pedig, hogy milyen újdonságokkal várják a síelőket az idei téli szezonban Ausztriában, egy következő cikkünkben írunk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.