Az egyetemes filmtörténet egyik legizgalmasabb rendezője, Jancsó Miklós szeptember végén lenne 100 éves. Ahogy az Artmozi.hu oldalán is írták, a világhírű alkotó olyan külföldi művészeket inspirált, mint Martin Scorsese, Alfonso Cuarón vagy Jórgosz Lánthimosz. Legendás filmjei és összetéveszthetetlen filmnyelv-újító formai eszközei pedig hatással voltak a kortársaira és az utókorra egyaránt.
Születésének 100. évfordulója alkalmából ősztől tavaszig tartó filmfesztivállal várják a vendégeket a Művész és a Kino Cafe mozikban. A Jancsó 100 vetítés sorozatot Kovács Gellért Filmszerész újságíró szervezi, aki a filmek előtt és után sok érdekes vendéggel is beszélget majd.
A filmeket felújított változatban vetítik, de néhány különleges darabot 35 mm-es szalagról is megnézhetünk majd. A tervek szerint a kilenc filmet keletkezésükhöz képest fordított időrendben vetítik majd Kovács Gellért elmondása szerint azért, mert így „visszafelé haladva" fel lehet majd fejteni a rendező kedvenc motívumait, és a jancsói játékosság is tetten érhető lesz.
Az első filmet szeptember 6-án láthatja majd a közönség a Művész moziban. A Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című film utáni beszélgetés vendége Scherer Péter lesz. A következő film az Allegro barbaro lesz Cserhalmi Györggyel és Kende Jánossal vendégekként, majd jön a Szerelmem, Elektra, december 6-án pedig az Égi bárány kerül műsorra.
A következő évet a Fényes szelek kezdi január 3-án, majd a Csillagosok, katonák érkezik február 7-én. A Szegénylegényeket március elején vetítik, az Így jöttem című filmet pedig április 4-én. Az utolsó vetítésre május 2-án, a Kino Cafe moziban kerül sor. A film az Oldás és kötés lesz, a vendég pedig Hajdu Szabolcs. A filmekre már most meg lehet venni a jegyet online, vagy személyesen a mozikban. A jegyek ára egységesen 1600 forint.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.