Ezen a kiállításon egy ATM és egy banki páncélszekrény belsejébe is bepillanthat

Szlovénia
PUBLIKÁLÁS: 2021. július 09. 14:32

Megnyílt Szlovénia első bankmúzeuma, a Bankarium, amely Ljubljana egyik legérdekesebb épületében, a szecessziós stílusú, hajdani bankban kapott helyet. A kiállításon multimédiás bevezető ismerteti meg a látogatókkal az 5000 éves banktörténelmet, ezt pedig Szlovánia mintegy kétszáz éves, bankokkal kapcsolatos örökségének bemutatása követi - adja hírül a slovenia.info.

A Bankmúzeum épülete Forrás: slovenia.info

Az érdeklődők megtudhatják, hogyan jöttek létre az első takarékpénztárak, és végigjárhatják a pénzügyek történetét egészen a digitális mobilpénztárcák megjelenéséig. Megnézhetik a különböző időszakok bankablakait, malacperselyeit és takarékkönyveit, sőt, még egy ATM belsejébe is bepillanthatnak, és egy páncélszekrénybe is beléphetnek, valamint játékos módon ellenőrizhetik pénzügyi ismereteiket.

A múzeumi bolt emlékérmék széles választékát kínálja, emellett találhatnak itt könyveket a szlovén bankokról és más pénzügyi szakirodalmat, és malacperselyek, társasjátékok, pénztárcák és egyéb, a pénzzel kapcsolatos szlovén termékek is kaphatók. A legtöbb tárgyat szlovén vállalkozók készítették a múzeum meghívására a #HelpFrame nevű, társadalmi felelősségvállalási projekt részeként.

A múzeum a Mestna hranilnica ljubljanska volt bankcsarnokában található, a ljubljanai Čopova ulica 3. szám alatt, és keddtől vasárnapig 10 és 18 óra között tart nyitva.

A címlapkép forrása: Vid Gajšek/commons.wikimedia.org

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.