Nyáresti táncházat szerveznek Óbudán talpalávaló zenékkel

Kobuci Kert
PUBLIKÁLÁS: 2021. július 16. 19:03

Az óbudai Kobuci Kert az Erdőfű Zenekar és a 2002-ben alakult táncházi zenekar, a Fanfara Complexa közös eseményét július 22-re, csütörtökre tervezi Óbuda szívébe, a Zichy-kastély udvarára. A táncházi este házigazdája az Erdőfű Zenekar lesz, vendégei pedig a belső-mezőségi Mocs falujából érkező Tuli Carol (Culi Károly), aki hegedűn és Covaci Babut (Kovács Babuc), aki brácsán játszik majd.

Forrás: Kobuci / Facebook.com

A zenekar tagjai évek óta rendszeresen látogatják a Kolozsvár-Szászrégen útvonal mentén fekvő falu két kiváló zenészét, így most vendégszeretetük viszonzásaképpen meghívták őket egy közös zenélésre a Kobuci táncházba - olvasható az eseménynél.

Az est negyedik tagja pedig a Fanfara Complexa táncházi zenekar lesz, ami megalakulása óta állandó résztvevője a budapesti és a vidéki táncházaknak. De játszottak már Kínában, Olaszországban, Szlovéniában, Lengyelországban, Csehországban, Törökországban és Romániában is. Zenéjük alapvetően az autentikus moldvai-csángó népzenén, illetve az új stílusú szerba, hora és manele dallamokon alapul. A zenekar alapvetően táncos, "talpalávaló" zenét játszik.

A táncházra vásárolhatunk jegyeket elővételben vagy a helyszíni jegypénztárban 1000 forintos áron, továbbá normál jegyeket a táncház napján online, illetve a helyszínen 1500 forintért. A szervezők kiemelték, hogy a táncház látogatásához érvényes védettségi igazolvány vagy a védettséget igazoló applikáció szükséges.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.