Idén is megrendezik a Gördülő dűlők eseményt a Villányi-hegységen. A szervezők két útvonallal, egy hosszabbal és egy rövidebbel készültek a résztvevők számára július 3-án. A távokat két kerékre pattanva vagy gyalogosan lehet majd teljesíteni. Sőt, idén még azok is tudnak majd biciklizni, akiknek nincs saját kerékpárja, mert ha előre jelzik az igényüket, akkor a Rent Bike Villánynál vár rájuk a bérelt bringa a túra napján.
A Villány-Siklós Élménybringatúra 10 órakor indul a Gere Tamás és Zsolt Pincészeténél. Itt lehet majd a megvásárolt jegyeket karszalagra cserélni, amivel a frissítő állomásoknál üdítőket és üdvözlő, vagy éppen erőnlétet adó falatkákat kérhetünk. Az állomásokat 10 és 17 óra között lehet látogatni, mindenki egyénileg, a saját tempójában.
A 15 és a 25 kilométeres táv közös megállói a Gere Tamás és Zsolt Pincészete, a Diófa Panzió és a Siklósi Vár. Ezeken kívül a rövidebbik úton a Gasztro- és Borbarátnők Borrendjének kóstolója és a Tenkes Kapitánya Lovastanya várja a bicikliseket vagy gyalogosokat. A hosszabb távon pedig a Blum Pince - borozó, a Vaj Bisztró és Vendégház, valamint a Trinitás Sajtműhely és Miszli Lakásétterem. Az eseményre felnőtt, gyerek és családi jegyet is lehet vásárolni a Gördülő dűlők 2021 Facebook-oldalán keresztül.
Szintén július 3-án rendezik meg a Tenkes Pikniket a Tenkes lankáin keresztül. A 10 kilométeres túrát meg lehet majd tenni gyalogosan vagy kerékpárral, és 5 frissítőponton válthatjuk be a kóstolókuponokat. A programban résztvevő állomások tetszés szerinti sorrendben látogathatók. Jegyeket a helyszínen, a Siklósi Várnál vásárolhatunk majd, ahol a regisztráció és a karszalag átvétele is történik 10-től 12 óráig. Az állomásokat ennél a túránál is egyénileg látogathatjuk 17 óráig. A Hand Reggeliző, a Gergen Birtok, a Kalmár Pince, Joó Tamás Pincészete és Riczu Tamás Borászata frissítőkkel és üdvözlő falattal várja majd az érkezőket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.